Még mindig ez a biztos kősziklánk a háborgó tengeren – de miért?

Az 1962-ben dr. Nana Svartz által kifejlesztett sulfasalazin nemcsak colitis ulcerosa akut fellángolása esetén, hanem fenntartó kezelésként is hatékonynak bizonyult (1, 2). Sulfasalazin az 5-aminoszalicilsav (5-ASA, mesalazin) és a sulfapyridin egyvelege. Az 5-ASA önmagában is hatékony, sőt azon betegek nagy része (90%-a) is kezelhető vele, akiknek a sulfasalazin jelentős mellékhatásokat okozott (3).

IBD-nővérképzés: végre felzárkóztunk a nemzetközi trendhez

Tavaly, 2019 szeptemberében már a második évfolyam végzett a magyarországi IBD-nővérképzésben. A fekvő- és a járóbeteg-ellátásban egyaránt közreműködő IBD-nővérek munkájára nagy szükség van, hiszen Magyarországon kb. harmincötezer gyulladásos bélbetegségben szenvedő páciens ellátásában segédkeznek, hangsúlyozza a Semmelweis Egyetem I. Számú Sebészeti Klinikájának Gasztroenterológiai ambulanciáján dolgozó Szvitek Ilona, aki a 2017-ben induló és 2018-ban záruló első IBD-nővérképző tanfolyamon végzett.

A Ferring sütiket szeretne használni annak érdekében, hogy jobban megértse hogyan használja ezt a weboldalt és javítsa a felhasználói élményt a navigálás során.
Kérjük, fogadja el a sütik használatát az adatvédelmi irányelveinknek és süti tájékoztatónak megfelelően.