– Mi indokolta azt, hogy a gasztroenterológia-szakvizsgára felkészítő jegyzetsorozat megírására vállalkoztak?
– Számunkra a legfőbb motiváló erő az volt, hogy a gasztroenterológia mára önálló diszciplínává vált, emiatt úgy éreztük, hogy képzőhelyként kötelességünk erre reflektálni. Vettünk egy mély lélegzetet, áttekintettük, rendszereztük az elméleti tudásanyagot, egyértelművé szerettük volna tenni szakvizsgázó kollégáink számára azt, milyen ismeretekkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy gasztroenterológus szakorvosi képesítést szerezzenek.
– Miért online jegyzet formájában és nem klasszikus tankönyvként adták közre ezt az ismeretanyagot?
– A mi szakterületünkön a tudásanyag hamar elévül, hónapról hónapra jelennek meg a különféle gasztroenterológiai kórképekkel kapcsolatban új ismeretek, diagnosztikai, terápiás módszerek és gyógyszerek. Egy tankönyv megírása, nyomtatása, terjesztése jóval lassabb folyamat, biztosan állíthatom, hogy már a megjelenésekor bizonyos fejezetek, ismeretek elavulttá váltak volna. Az online publikáció gyorsabb, könnyen korrigálható, frissíthető, és elérhető mindenki számára. A jegyzetnek most megjelent első verzióját folyamatosan bővíteni és módosítani, aktualizálni szeretnénk, ugyanis a tematika összeállítása és az egyes fejezetek írása közben világossá vált, hogy sok olyan fontos információ kimaradt, amelyek mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy valaki gasztroenterológus szakorvosként magabiztos tudással rendelkezzen.
– Hányan vettek részt a jegyzetek írásában?
– Nagyjából húsz közvetlen munkatársammal közösen dolgoztunk a projektben, de mindenképpen ki akarjuk használni a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikában (STÉG) rejlő lehetőségeket. A gasztroenterológia határterületén dolgozó sebész, dietetikus munkatársainkat szeretnénk felkérni, nézzék át az általunk összeállított ismeretanyagot, ha szükséges, akkor egészítsenek ki egy-egy fejezetet. De az sem kizárt, hogy időről időre egy-egy vendégszerzőt is felkérünk majd egy-egy speciális téma megírására.
– A puding próbája az evés. Voltak olyan, szakvizsgára készülő kollégák, akik már ez alapján készültek fel a megméretésre?
– Nem, hisz éppen a szakvizsga-periódus végére készültünk el, de mivel már felkerült az egyetem belső hálózatára, így a gasztroenterológiai szigorlatra vagy kollokviumra készülő medikus kollégáktól már kaptunk visszajelzést. Úgy ítélték meg, az előadások mellett jelentős segítséget nyújtott számukra, a képi és táblázatos formában megjelenő információk, az esetenként linkelt, eredeti információforrások nagyon hasznosak voltak.
– Miért döntöttek úgy, hogy a Semmelweis Egyetemen kívüli diákok vagy hallgatók számára is elérhetővé teszik ezt, hiszen ez egy olyan kincs, olyan tudásanyag, ami bizonyos szempontból elsőbbséget is jelenthet számukra.
Jelenthetne, de ez a jegyzetsorozat nem egy önálló tudományos tevékenységnek az eredménye, hazai és nemzetközi guideline-okat, ajánlásokat foglal össze. Számos jelenleg is dolgozó, kiváló és elismert magyar szakember tollából származó irányelv, protokoll, tudományos munka eredménye is benne foglaltatik. Bár a STÉG munkatársai rendszerezték az információkat, de azért ez mégis mások szellemi terméke, így semmiképpen sem lehet kizárólagosan a Semmelweis Egyetem hallgatóinak „tulajdona”. Már csak betyárbecsületből is elérhetővé kell tenni valamennyi orvostanhallgató számára.
– A gyermek-gasztroenterológiára szakosodó rezidensek számára is készültek tételsorok?
– Egyelőre csak a felnőttellátásra fókuszáltunk, de mivel jelentős az átfedés a felnőtt- és a gyermekellátás között, így terveink között szerepel egy tranzíciós fejezet is, melyben a krónikus emésztőszervű betegségekben szenvedő kamasz gyerekek tranzakciós folyamatát vázoljuk fel.
– Talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy ez a jegyzet hasznos lehet a gyakorló háziorvosok, belgyógyászok számára is, hisz a gasztroenterológia terén kevés a hazai szakmai protokoll.
– Igen, biztos, hogy érdemes tovább gondolni az eredeti ötletünket, és célcsoport-specifikusan kivonatokat készíteni. Hisz nem biztos, hogy egy medikusnak egy adott kórképről érdemes 30 oldalt megtanulnia, lehet, elég számára 5 oldalnyi ismeretanyag is. Más szakterületek, így például az említett háziorvosok esetében elképzelhető, hogy a krónikus betegek gondozására kell a hangsúlyt fektetni – ebben a családorvosi tanszék munkatársai biztos segítségünkre lehetnek. A protokollokra visszatérve, fontos tudni, hogy a Magyar Gasztroenterológiai Társaság (MGT) munkacsoportjában az utóbbi időben megszületett néhány olyan guideline, melyeket sürgetőnek ítéltek a kollégáim, így például a polipektómiás vagy a különféle IBD-protokollok, de nyilvánvaló, hogy ezek nem minden területet fednek le. Két indoka lehet, hogy egy protokoll elkészüljön. Az egyik, hogy a szabályozandó ellátás nagyon súlyos, nagyon labilis betegkört felölelő kórkép legyen, vagy pedig nagyon sok beteget érintsen, nagy legyen a társadalmi, esetleg a szakmára gyakorolt anyagi konzekvenciája – ezen szempont szerint lehet és kell súlyozni a témák mérlegelésekor. Nyilván, ha népegészségügyi szempontból nézzük, akkor mindenképpen időszerű lenne egy komplex, a kolorektális daganatok ellátására vonatkozó – nem kizárólag a szűrésre fókuszáló –, a társszakmák bevonásával készülő, széles konszenzuson alapuló protokoll megjelentetése. Emellett szerintem a gastrointestinalis vérzések ellátását szabályozandó irányelv megjelentetése is aktuálissá vált, ezen súlyos állapot ellátásának algoritmusa minden gasztroenterológus számára egyértelmű kell, hogy legyen.
– Ugye, azzal, hogy Hritz István tanár úr az ESGE (European Society Of Gastrointestinal Endoscopy) Oktatási Bizottságának az elnöke, nagyon kedvező helyzetbe került a STÉG, a jegyzet összeállításához kaptak esetleg segítséget vagy bármiféle ötletet tőlük? Vagy akár lehet az önök által összeállított jegyzet kvázi jó példa vagy jó gyakorlat az ESGE-n belül?
– Jó kérdés. Nem tartom kizártnak, hogy megpróbáljuk ezt az ESGE felé prezentálni, de ehhez először az SE medikusainak és szakorvosjelöltjeinek szűrőjén „át kell folyatni” a tananyagot. A kritikai észrevételek korrekciója után a hazai egyetemi grémiumvezetőknek kell megküldenünk, ha mind a négy egyetem elfogadja, akkor – angolra fordítva – lehet, hogy érdemes ezt a projektet az ESGE felé kommunikálnunk, ily módon közkinccsé válhat – szép álom, és az a legjobb, hogy megvalósítható!
Interjú dr. Hritz Istvánnal, aki az ESGE Oktatási Bizottságának élén áll
