Az első sokk

A tudományos közéletben számos felelős szakmai vezetőhöz hasonlóan a Magyar Gasztroenterológiai Társaság (MGT) elnöke is megdöbbent, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogy a doktorandusz hallgatóit az akkor még csak formálódó jogállási törvény méltatlan helyzetbe hozhatja. Az idő közben elfogadott és hatályba lépett jogszabály miatt a közvetlen betegellátásban dolgozó, a kezdő rezidensek és PhD-képzésben részt vevő fiatal orvosok fizetése között óriási szakadék tátong, az előbbiek az utóbbiak jövedelmének négyszeresét, ötszörösét kapják kézhez. Gyakorlatilag ez akkora különbség – véli Molnár Tamás professzor −, hogy ezt csak óriási tudományos elhivatottsággal lehet kompenzálni.

Kérdés: hány fiatal vállalja, hogy 3-4 éven keresztül ennyivel kevesebbet keressen, ráadásul utána még az sem biztos, hogy ott folytathatja rezidensként, ahol szeretné.

A helyzet bonyolult – mondja az MGT elnöke −, hisz a fiatalok „anyagi teherbíró képessége” eltérő, minden PhD-hallgató életútja más és más, eltérő ambíciókkal, eltérő élethelyzetekkel szembesülnek a Doktori Iskolák oktatói, akik igyekeznek személyre szabott, az adott egyetem lehetőségeihez illeszthető (kari forrás, pályázati pénz), kreatív megoldásokat találni egy potenciális hallgató számára – az egyetemek ingerküszöbe eltérő, saját intézménye esetében még nem sikerült reakciót kiváltani a döntéshozókból, ami azon túl, hogy nagyon sajnálatos, dühítő is. Úgy tűnik – teszi hozzá −, a Covid-járvány miatti ellátás nehézségek és a politika miatti folyamatosan változó közeg (az Országos Kórházi Főparancsnokság, alapítványi működtetésre való átállás) miatt ez a probléma eltörpül, szerencsétlen az időpont – véli, majd hozzáteszi: mindenesetre nehéz ma egy fiatal hallgatót meggyőzni arról, hogy a nehezebb és hosszabb utat válassza.

És nem csak a pillanatnyi jövedelemkülönbséggel van a probléma: a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a PhD-re fordított éveket nem számítják be automatikusan a jövedelem mértékét alapvetően befolyásoló idősávokba, így nemcsak a képzés ideje alatt, de utána is jóval kevesebbet keres(het)nek majd a tudományos fokozatot szerzett orvosok, mint a velük egykorú, tudományos minősítéssel nem rendelkező kortársaik. Emellett gond az is, hogy egy PhD-t szerzett fiatal, aki doktoranduszhallgatóként már integrálódott egy tanszék/klinika életébe, nem dönthet arról, hogy adott esetben a megszokott környezetében folytathassa pályáját és rezidensi képesítést szerezhessen.

Nemcsak a jövő, a jelen is veszélyben van

– folytatja Molnár Tamás gondolatmenetét prof. dr. Rakonczay Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Kórélettani Intézetének tanszékvezetője, aki az MGT elnökségének is vezetőségi tagja, és jelentős szerepet vállal a PhD-hallgatók képzésében. A jogállási törvény az orvosképzést egyébként is komoly veszélybe sodorja. Az elméleti intézetben dolgozó, oktató orvosok felét/harmadát keresik a klinikusok bérének. Ha nem változik a bérezési rendszer, akkor előbb-utóbb biológusok fogják oktatni az orvostanhallgatókat – jó példa erre saját egyeteme, ahol az Általános Orvosi Kar elméleti intézeteiben az oktatók mindössze kb. 30%-a orvos végzettségű. A helyzetet súlyosbítja az a tény is, hogy a kiemelkedő képességgel rendelkező friss diplomások jelentős része nem is gondolkodik magyarországi karrierben, elhagyják az országot, a kutatói lét még opcióként sem merül fel – mondja.

Az akadémiai szektort érintő jogalkotói „baki” súlyos károkat okoz, jelen pillanatban is nagy lemaradásban vagyunk, hisz már ma sincs elegendő, motivált és a minőségi orvosképzéshez szükséges, az oktatás magas színvonalát garantáló szakember – állítják egybehangzóan. Óriási tragédia, ha ez a jelenlegi rendszer marad

­– vélik, hisz tulajdonképpen ezáltal az bizonyosodik be, hogy a tudományba fektetett energia „megtérülési rátája” nagyon kedvezőtlen. Rakonczay Zoltán hozzáteszi, a dominóhatás az akadémiai szektor minden szegmensében érezteti majd a hatását: a kutatólaborok is kiürülhetnek, komoly veszélybe kerülhetnek, egyre nehezebb racionális érveket sorolni a kutatói hivatás mellett. Pedig a tudományos műhelyek fenn-, illetve megmaradását (értsd finanszírozását) jelentős mértékben befolyásolja az adott teamhez köthető orvos ismertsége – a tudomány elsősorban az egyének „teljesítményét” ismeri el, mintsem a csoportokét, a források megszerzése szempontjából a hírnév fontos tényező – ezen érdemes elgondolkodni a jövőépítés szempontjából – állítja.

Majd felvet még egy szempontot: az egyetemeken uralkodó poroszos, tekintélyelvű rendszer sem segít a helyzeten – a kutatói lét alapeleme a kíváncsiság, az érdeklődés, a tényként kezelt állítások megkérdőjelezése – ebből adódhatnak konfliktusok, az idősebb oktatók számára ez nem feltétlen evidens és elfogadható. A jelenlegi generáció egy nagy része már nem feltétlen hajlandó idomulni bármi áron a rendszerhez, a miértekre ma már nem helytálló – bár még mindig gyakori – „mert így szoktuk” a válasz. Nagyon le vagyunk maradva – mondja, tapasztalatai szerint a külföldi diákok sokkal nyitottabbak, kíváncsiak, nem illetődnek meg egy-egy pozíciótól, tudományos fokozattól, gyakran megkérdőjelezhetetlennek tűnő állításokat is megkérdőjeleznek.

Nem tudunk megfelelni a XXI. század legnagyobb kihívásának

Az MGT Tudományos Bizottságának elnöke, a Pécsi Tudományegyetem Transzlációs Medicina Intézetének igazgatója, aki az elmúlt hónapokban csatlakozott a Semmelweis Egyetem kötelékébe is, egyetért a megfogalmazott véleményekkel, szerinte is sürgősen változtatni kell a jelenlegi irányon, hisz csak továbbra is ront a helyzetünkön, ha (az egészségügyi szolgálati jogviszony reformja következtében) tovább csökken a két rendszer – a klinikai és a klinikum nélküli felsőoktatási, akadémiai életpálya – közötti átjárhatóság és együttműködés.

A gond már ma is óriási – állítja Hegyi Péter professzor, aki szerint Magyarországon a betegellátás, a tudomány és az oktatás is nehéz, Nyugat-Európához képest elmaradott helyzetben van.

Nem jól hasznosítjuk a tudományos tevékenység során létrejött és elérhető tudást, ennek részben az is az oka, hogy a betegágy mellett gyógyító orvosok nem tudják elemezni és kritikus szemmel értékelni a tudományos szakirodalmat, a publikált eredményeket nem tudják integrálni a mindennapos klinikai gyakorlatba.

Ideje belátnia mindenkinek, muszáj változtatni annak érdekében, hogy az orvostudományon belül megújuljon az orvoslás, és a tudomány is a „helyére kerüljön”. Az elmúlt évszázad legnagyobb kihívása azt volt, hogy megértsük, hogyan működik szervi és sejtszinten az emberi szervezet, majd hogy hogyan alakulnak ki a betegségek. E nélkül a tudás nélkül a klinikai tudományok nem tudtak fejlődni. A XXI. század orvostudományában azonban az a legnagyobb kihívás, hogy a tudományos eredményeket átültessük és minél gyorsabban felhasználjuk a mindennapi klinikai gyakorlatban – erre pedig Magyarország még nem érett, sem a képzési rendszerünk, sem az ellátórendszer nem készült fel erre – állítja Hegyi Péter.

A jelenlegi szisztéma elhibázott, több sebből vérzik

Márpedig az idő sürget, hisz ahogy azt az MGT tavalyi, 2020. évi Nagygyűlésén, a Ferring Magyarország által szervezett, a digitalizáció szükségszerűségét fókuszba állító szimpóziumon Hegyi Péter elmondta, az Európai Bizottság Statisztikai Hivatalának adatai szerint Magyarországon 2016-ban 126 900 haláleset történt, melyből kb. 30 000 haláleset jobb prevencióval, 16 000 hatékonyabb betegellátással, és további 14 000 a betegek oktatásával megelőzhető lett volna. A 75 év alatti korosztályt figyelembe véve a helyzet még drámaibb: öt halálesetből négy kivédhető lehetne egy új, innovatív, a tudományos eredményeket azonnal a betegellátásba visszacsatoló megközelítéssel, a transzlációs medicina által kínált lehetőségek kiaknázásával.

Képzőhelyek – mire elég 23 Doktori Iskola?

A tudományos, kutatói életpálya megalapozásához szükséges szemlélet és ismeret az orvostudományi képzést folytató egyetemek Doktori Iskoláiban sajátítható el. Ahhoz, hogy reális képet kapjunk ezen képzőhelyek kapacitásáról, megnéztük, hogy melyik felsőoktatási intézmény hány, kifejezetten elméleti, klinikai és egészségtudománnyal foglalkozó orvosi iskolát tart fenn. A Debreceni Tudományegyetem 9, a Pécsi Tudományegyetem 6, a Semmelweis Egyetem 7, a Szegedi Tudományegyetem pedig 4 Doktori Iskolát működtet a PhD hallgatók képzése érdekében.

A pillanatnyi aktivitás szempontja szerint mást mutat a kép: Budapest ebből a szempontból is verhetetlen, a fővárosban lévő intézményt Pécs és Debrecen követi a listán, majd a Szegedi Tudományegyetem. Ebben az intézményben az aktív hallgatók száma a többi orvosi képzőhelyhez viszonyítva alacsony: az elméleti, klinikai és egészségtudománnyal foglalkozó Doktori Iskoláiban pillanatnyilag csaknem negyedannyi doktorandusz tanul, mint a Semmelweis Egyetemen. Összesen a négy egyetem elméleti, klinikai és egészségtudománnyal foglalkozó Doktori Iskoláiban jelenleg pedig 1639,5 PhD hallgató képzése folyik. (Az, hogy a hallgatók száma nem kerek egész nem véletlen, esetenként előfordul, hogy az egyik témavezető a gazdaságtudomány vagy a jogtudomány stb. területétől jött és a hallgató mindkét iskolába regisztrálva van – megjegyz. a szerk.)A rendelkezésünkre álló nyilvánosan elérhető (www.doktori.hu) adatok szerint eddig (vagyis a 2000-es évek elejétől kezdve) a Semmelweis Egyetem volt a legeredményesebb a tudományos utánpótlás-nevelés terén, több mint kétszer annyi PhD fokozat megszerzését tette lehetővé a budapesti intézmény, mint bármely másik vidéki orvostudományi egyetem. Ebből a szempontból a toplista második helyén a szegedi, a harmadikon a pécsi, a negyediken pedig a debreceni egyetem áll. Az Országos Doktori Tanács portálja szerint eddig 4435 PhD-hallgató végzett a már említett Doktori Iskolákban.

Elméleti, klinikai és egészségtudománnyal foglalkozó Doktori Iskolák
Egyetem Jelenlegi aktív hallgatók száma Eddig megítélt fokozatok száma összesen Legtöbb tudományos fokozatot kibocsátó intézmény (végzett hallgatók száma)
Semmelweis Egyetem 635,5 1946 Rácz Károly Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola (639)
Debreceni Tudományegyetem 358,5 772 Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola (237)
Pécsi Tudományegyetem 485 837 Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola (337)
Szegedi Tudományegyetem 160,5 880 Klinikai Orvostudományi Doktori Iskola (385)
Forrás: Az Országos Doktori Tanács hivatalos portálja (www.doktori.hu); 2021. 03. 15.

Ám ahhoz, hogy az alapvető gondokról, a doktori iskolák színvonaláról, illetve az egyetemi oktatók teljesítményéről reális képet kapjunk, egy nemrégiben, a Pécsi Tudományegyetem Transzlációs Medicina Intézetének felkérésére készült két egyetem, tíz doktori iskolájának, 10 évesadataiból készült elemzést hívjuk segítségül. A kép nem túl kecsegtető – állítja Hegyi Péter −, de jól reprezentálja a valóságot.

Alapvető gond, hogy az orvosképzés kurrikulumában minimálisan szerepelnek a tudományos alapismeretek, a klinikai metodológiák – emiatt a jelenlegi betegellátásban dolgozó orvosok jelentős része nem tudja elemezni és kritikus szemmel értékelni a tudományos szakirodalmat, a klinikai tárgyú PhD-dolgozatok módszertana elvétve tartalmazza csak a modern klinikai metodikákat. Ennek következménye, hogy a legújabb tudományos eredmények csak kismértékben vannak jelen a mindennapi betegellátási gyakorlatban. A tudományos ismeretek, azaz evidenciákon alapuló protokollok nem részei a napi döntéshozataloknak.

Gond az is, hogy a klinikai tudományos aktivitás színvonala lényegesen alacsonyabb az alapkutatás színvonalánál – állítja. A klinikai tudomány minőségi mutatói, illetve mindezek hiánya is árulkodó: a már említett tíz Doktori Iskola felmérése alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a tudományos közleményekben, illetve a PhD-disszertációkban jelentős elmaradásban vannak a nemzetközi gyakorlattól. Ráadásul számításba véve a klinikai intézetek számát, jelenleg kétszer-háromszor annyi és magasabb impakt faktorú publikációnak kellene lennie a klinikai tudományok területén, amit jelenleg messze nem érünk el.

Amiből senkinek sincs elég

Az egyik legnagyobb probléma, hogy az orvosoknak nincs tudományos aktivitásra elkülönített, védett idejük a munkaidőn belül. Holott Nyugat-Európa számos országa mára már lehetőséget kínál erre – erről beszélt lapunknak Gecse Krisztina doktornő is, aki hivatását Hollandiában gyakorolja, munkaidejének 10 százalékát pedig dedikáltan kutatásra fordíthatja. Az Európai Unió tagállamaiban és az Amerikai Egyesült Államokban is a kutatásra fordítható idő mértékét az orvosok munkaszerződése tételesen tartalmazza, ennek aránya egyéni alku függvénye, az adott személy preferenciájától függ. Kérdés az, Magyarországon ezt meg lehet-e valósítani?

Gasztroenterológusok a fókuszban

Ahhoz, hogy a gasztroenterológusok tudományos aktivitásáról némi benyomást szerezhessünk, górcső alá vettük a Magyar Gasztroenterológiai Társaság vezetőségének tagjait, a doktori.hu adatbázisa alapján kigyűjtöttük, hogy a vezetőség tagjai közül kik azok, akik témavezetői tevékenységük során a legtöbb doktoranduszt segítették tudományos minősítéshez és jelenleg hány PhD hallgató képzését vezetik. A listában azok neve olvasható, akik legalább 5 doktorandusz hallgatónak voltak témavezetői.

 

Az MGT vezetőségének tagjai Témavezetettjei közül fokozatot szereztek (PhD) Abszolutóriumot szerzett hallgatók száma Témavezetettjei folyamatban lévő doktori cselekménnyel Jelenlegi doktorandusz hallgatóinak száma az abszolutórium várható évével
Molnár Béla, Semmelweis Egyetem 15 (100%), 1 (50%) 2 0 1 (50%) -2025/01; 1 (100%) – 2024/08; 1 (50%) – 2023/01; 1 (100%) – 2022/08
Lázár György, Szegedi Tudományegyetem 9 (100%), 1 (50%) 0 0 1 (50%) – 2024/08; 1 (50%) – 2023/08
Hegyi Péter, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem 23 (50%), 1 (100%) 0 1 1 (100%) – 2025/01; 1 (100%) – 2024/08; 1 (50%)- 2023/08; 1 (50%) – 2023/08; 1 (100%) – 2021/08
Papp Mária, Debreceni Tudományegyetem 3 (100%) 1 0 1 (100%) – 2023/08; 1 (100%) – 2022/01; 1 (100%) – 2021/08
Veres Gábor 7 (100%) 0 0 0
ifj. Rakonczay Zoltán, Szegedi Tudományegyetem 1 (100%) 9 (50%) 2 (100%) 2 (50%) 0 0
Herszényi László, Semmelweis Egyetem 3 (100%) 1 (100%) 0 0

 

Mi kell a változáshoz?

Amíg nincs jogszabályi, illetve sok esetben klinika igazgató szintű „irányváltás”, addig esélyünk sem lesz elérni a nyugat-európai szintet – mondja Hegyi Péter.

Az egyetemen dolgozók egy jelentős része ma egyáltalán nem érez belső késztetést arra, hogy részt vegyen a doktoranduszok képzésében, vagy rendszeresen publikáljon és aktív szereplője legyen a tudományos közéletnek. Furcsán hangzik, de a tudomány gyakorlása az egyetemeinken ma inkább csak „hobbi”, semmi sem kötelezi a felősoktatásban dolgozókat erre. Aki elhivatott, az csinálja, aki nem, az nem – központi elvárás nem vagy csak szóban fogalmazódik meg ezzel kapcsolatban.

Rakonczay professzor szerint is időszerű lenne, ha a tudományos utánpótlás-nevelést nem opcióként értelmeznék az érintettek, sőt, észszerű lenne, ha a PhD fokozat megszerzése után és egy adjunktusi kinevezés esetében kötelező lenne mindenkinek tevékenyen részt vállalni a „jövőépítésben”. Persze ha ezt a tevékenységet az állam „áron alul”, minimális szinten dotálja csak, akkor nehéz ezt elvárásként megfogalmazni – véli, majd hozzáteszi −: ma egy docensi kinevezés előtt senki nem kéri számon, vajon az illető az elmúlt években ezen a téren mit tett le az asztalra – hány TDK-s hallgatója volt, hány esetben vállalt témavezetői feladatokat. Ez pedig nagy hiba, mert becslése szerint az esetek döntő többségében ez a szám a 0-hoz közelítene. Természetesen a kinevezéshez szükséges felételeket karonként külön-külön kellene meghatározni – mondja −, de ehhez felső szintű döntésre lenne szükség. Fontos lenne, hogy az egyetemek vezetői ne csak elméletben, gyakorlatban is változtassanak az orvosi életpálya megújítása, megújulása érdekében. A transzparencia – különféle indikátorokon/pontozáson alapuló rendszer – ezen a téren is világos játékszabályokat teremthetne, hasznára válna a rendszernek.

Hegyi Péter elgondolkodtató számokkal szembesít minket: a már említett két orvostudományi egyetem adatait elemezve maga is megdöbbent – mondja −, amikor azzal szembesült, hogy

az orvoskarokon és a klinikai központokban orvosként/oktatóként/kutatóként dolgozók közel 75%-ának nincs évente első vagy utolsó szerzős, 50%-ának pedig társszerzős közleménye impaktfaktorral rendelkező újságban. A vizsgált Doktori Iskolák 507 témavezetőjének nagyjából felének (53%-ának) ötéves periódust vizsgálva nem volt PhD fokozatot szerzett hallgatója.

Ezt csak szemléletváltoztatással és jelentős szerkezetváltoztatások árán lehet módosítani – állítja.

Mi a megoldás?

Az összetett problémahalmaz egyes elemeire „talán” már reflektáltak a döntéshozók, ha még csak előkészítés szintjén is, de készült egy jogszabály-módosítás arra vonatkozóan, hogy a kiemelkedő teljesítményt produkáló hatodéves orvostanhallgatók már beléphessenek a PhD-képzésbe. A jogszabály még nem jelent meg, elméletileg januártól nyílna erre lehetőség – állítja Molnár Tamás −, kérdés, valóban hatályba lép-e a rendelet. Talán arra is lesz lehetőség, hogy a nem állam által finanszírozott PhD-minősítést szerzett hallgatók a képzés idejéből egy évet beszámíttathassanak a rezidensi képzésbe, amit kvázi kutatásra fordítottak, de egyelőre ez is jogszabály-módosítást igényel, így az MGT elnöke szerint ez még „kérdőjeles történet”. S ha már itt tartunk, akkor Rakonczay Zoltán felvetése is elgondolkodtató: át kellene gondolni a tudományos minősítésre és a szakvizsgák megszerzésére szükséges időkereteket is, nem biztos, hogy elégségesek, szükségszerűek vagyis reálisak.

Ezek csak egyes elemek – ennél merészebben kell hozzányúlni a rendszerhez, Hegyi Péter szerint a pécsi transzlációs modell eredményes – így most nem kevesebbre, mint arra vállalkozik, hogy a Semmelweis Egyetem berkein belül egy országos program bevezetésére tesz javaslatot. Van néhány elem – mondja −, amin finomítani kell, de az eredmények magukért beszélnek.

A pécsi Transzlációs Medicina Intézet teljesítménye

A Transzlációs Medicina Tanszék 2016 januárjában a PTE szerves részeként jött létre, itt kezdődött meg az új betegellátó modul kialakítása. A betegellátásban dolgozó nővér, rezidens, szakorvos egység napi szintű munkájába betegkoordinátorok, klinikai kutató adminisztrátorok és PhD hallgatók kapcsolódtak be.

Az öt év alatt kb. 250 millió Ft értékű műszert vásároltak a  PTE KK I. Sz. Belgyógyászati Klinika Gasztroenterológiai Tanszékére.

A megalakulást követő a 4−5. évben már arra törekedtek, hogy az orvostudomány minél szélesebb spektrumára kiterjesszék regisztereiket; 24 munkacsoport alakult meg, összesen 50 betegregisztert hoztak létre, és 27 klinikai vizsgálatot kezdtek meg; több mint 86 315 beteg klinikai adatfeldolgozását és 22 080 biobanki minta tárolását és felhasználását végzik.

A „learning by doing” képzés keretében az indulást követő 4−5. évben 37 fiatal pályakezdő lépett be a programba. A program erejét jól jelzi, hogy 3 ország 8 különböző városából érkeztek a képzésre. Mindössze 27%-uk, vagyis 10 hallgató végzett korábban a Pécsi Tudományegyetemen – ez a tény hosszú távon jelentősen növelheti az orvosok megtartásának esélyét.

Akkreditáltak egy komplex klinikai kutatóadminisztrátori képzést, nyolcan szereztek speciális szakképesítést.

Mind a Pécsi, mind pedig a Szegedi Tudományegyetem 1-1 PhD doktori iskolájában akkreditálták a Transzlációs Medicina Alprogramot, mely komoly vonzerőt jelent a hallgatók számára. Nappali tagozaton 2021-ig hárman már végeztek, három fiatal védése folyamatban van. Mind a hatan D1-es minősítésűek, azaz korosztályuk legjobb 10%-ába tartoznak. Hatan végeztek levelező tagozaton, hárman közülük D1-es, ketten D2-es, míg egy kollégájuk D3-as minősítésű kutató lett.

Öt év alatt az MTMT adattár alapján 300 közleményünk jelent meg, melynek 90%-át (269 db) impakt faktorral rendelkező folyóiratban publikálták. Az összesített IF: 1131,752, míg ezen közlemények átlag impakt faktora 4,207 volt; 16 közlemény 10 IF feletti, míg 37 közlemény 5 IF feletti lapban jelent meg. A közlemények körülbelül egyharmada alapkutatás, egyharmada már publikált adatok feldolgozása (metaanalízisek), illetve egyharmada klinikai kutatásokból született.

A modell kiemelkedő hálózatosodási képességét jól mutatja, hogy 51 ország, 204 város 542 intézetének 1286 kutatójával készült közös publikáció. Ezen eredmények nemcsak az intézet, hanem az egyének számára is kimagasló lehetőséget biztosítottak.

A pályázóképességet tükrözi, hogy négy MTA Bolyai, hat NKFIH OTKA, egy GINOP, egy EFOP pályázatot sikerült megnyerni, illetve zajlik két egyetemi-ipari összefogáson alapuló GINOP pályázat.

A nemzetközi érdeklődést jól jelzi, hogy a University of Southern California (amelynek az elmúlt 20 évben 4 Nobel-díjas kutatója volt) innovációért felelős dékánja jelezte a TM programhoz történő csatlakozási szándékát, mely lehetőséget nyújt a térítéses képzések elindítására.

Az egyik legkomolyabb akadémiai siker az Academia Europaea (AE)-val történő rendkívül szoros kapcsolat kialakítása. A több mint 70 Nobel-díjas kutatóval rendelkező AE felkérte a PTE Transzlációs Medicina Központot a terület fejlesztési projektjének kidolgozására, melyben az NIH-, NHS-, oxfordi és harvardi kutatók mellett a Nature Medicine és Science Translational Medicine főszerkesztői is részt vettek.

A központot személyesen látogatta meg Bert Sakmann Nobel-díjas kutató is. Valószínűsíthetően ezen eredmények is jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a PTE TMK vezetőjét, Hegyi Pétert a Budapesten az MTA-n is irodát felállító Academia Europaea Klinikai Orvostudományi Osztály elnökhelyettesének választották.

 

A teendők sorában elsőként egy új életpályamodell kidolgozását említi Hegyi professzor, a jelenlegi rendszer egyértelműen oda vezet, hogy az orvoskarokon a jelenlegi kb. 60/40% MD/MSc végzettségi arányt közel teljes egészében az MSc irányába tolja el. Azaz az általános orvostudományi kar oktatói főként természettudományi és nem orvosi végzettségűek lesznek – emiatt a preklinikai tárgyak (kórélettan, farmakológia stb.) oktatásának színvonala romolhat, és egyúttal csökkenhet a transzlációs kutatások száma és minősége. Ezen oktatási és kutatási minőségvesztés hosszabb távon jelentős negatív hatással lesz a betegellátás minőségére, illetve a klinikai KFI-aktivitásra is. Abban az esetben viszont, ha az orvoskarok elsősorban utánpótlását fogják képezni a klinikai/kórházi orvosoknak, akkor az orvoskarokon nagy számú fiatal, MD-vel rendelkező oktató/kutató jelenhet meg, akik elsajátíthatják a tudomány alapjait és oktatási gyakorlatot is szerezhetnek.

A Pécsett már bevált „learning by doing” modell a cselekvési lista élén van – az orvosi végzettséggel rendelkező, államilag támogatott (nappali) PhD-képzésben részt vevők számára biztosítani kell az orvosi tevékenység végzésének lehetőségét, míg a betegellátó intézményekben lehetőséget kell biztosítani az orvosoknak (rezidensek/szakorvosok) a munkaidőn belüli tudományos aktivitásra. A tudományos aktivitás egyben lehetőséget biztosít arra, hogy a betegágy mellett dolgozó klinikusok elsajátítsák, majd a betegellátásban hasznosítsák a tudományos ismereteket.

Új pályázati és a működtetéshez szükséges finanszírozási rendszerre, informatikai fejlesztésre lesz szükség. Gondolkodni kell azon is, miként lehet az alapkutatást végző intézményeket integrálni az országos modellhez, hisz az alapkutatók számára rendkívül fontos a klinikumban felvetődő kérdések megismerése. A sikeres klinikai kutatásokhoz viszont hasznos lenne az alap és preklinikai eredmények tapasztalatainak integrálása a klinikai protokollokba − ezt csak komplex módon, szoros együttműködés keretein belül lehet megvalósítani, állítja Hegyi Péter, aki nem utolsósorban az ipar és az egyetemek közötti szoros együttműködésben is számos lehetőséget lát.

Történelmet írhatunk!

Mi kell ahhoz, hogy mindez megvalósuljon? Leginkább a berögzött, szinte kőbe vésett metódusok felszámolása, bátorság, sokféle egymás mellett párhuzamosan futó rendszerszintű változtatás és természetesen forrás. Iszonyatosan nehéz megváltoztatni a rendszert – mondja Hegyi Péter −, nehéz új szemléletet meghonosítani, elfogadtatni – főként vidéki, lokálpatrióta szemlélettel rendelkező intézményekben, ahol van olyan is, hogy az intézetvezető tudományos aktivitása kisebb, mint az ott dolgozó rezidensé. Ahhoz, hogy szárnyra kapjanak az egyetemek, generációváltásra is szükség lesz – muszáj teret követelni a változás érdekében. Ha csak a gasztroenterológiánál maradunk, akkor látni kell, nagyon sok jó szakorvos van az országban, de olyan nagyon kevés, aki nemzetközi szinten is elismert szaktekintély. Szerencsére egy pár fiatal jó úton halad, egy páran már letették a névjegyüket, de sajnos ők nem itthon, évek óta külföldön dolgoznak.

Molnár Tamás és Rakonczay Zoltán szerint amennyiben a döntéshozók nem változtatnak a kialakult helyzeten, az orvostudomány elveszítheti tudományos utánpótlását, ami jóvátehetetlen károkat okoz. Hegyi Péter úgy véli, amennyiben a kormány elfogadja a pécsi mintán alapuló Nemzeti Transzlációs Medicina Programot, akkor van esély arra, hogy ami Pécsett sikerült kicsiben, az nagyban megvalósulhasson, ehhez azonban politikai támogatás kell. Ha ügyesek vagyunk, akkor most történelmet írhatunk – állítja.