– A rezidensek körében elismert az Ön által vezetett Gasztroenterológiai Osztály a Bács-Kiskun Megyei Kórházban, mit gondol, mi az oka ennek?
– Erről nem tudtam, de örülök, ha ez így van. Egy megyei kórház leterheltsége igen komoly, a tevékenységünk nagyon sokrétű, ez pedig jelentős teherbírást követel mindannyiunktól. Az a tény, hogy sok fiatallal dolgozom – a tapasztalt kollégákkal végzett team munkához képest – plusz energiákat követel és egyúttal hatalmas felelősséget is jelent számomra. Jelenleg 38 aktív ágyon gyógyítunk, 16 orvos munkatársammal dolgozom együtt. A nálunk elsajátítható ismeretek komplexek, hisz nem csak tisztán gasztroenterológiai, hanem klasszikus értelemben vett belgyógyászati jellegű eseteket is el kell látnunk. Ám ehhez gyorsan azt is hozzá kell tennem, hogy ez a szakorvosképzés szempontjából nem feltétlen előny, hisz az ügyeleti terhelés jelentős visszatartó erőt jelenthet a fiatalok körében. Egy adott intézmény/osztály népszerűségét vagy népszerűtlenségét sokféle tényező befolyásolja. Elsősorban nem csak azon múlik, hogy ki vezet egy adott egységet, hanem azon is, hogy egy adott közösség mennyire nyitott és befogadó, továbbá, hogy milyen perspektívát, jövőképet „sugároz” egy fiatal felé. Ebből a szempontból a mi csapatunk remek. Azt vallom, hogy a közösség megtartó ereje jelentős faktor a jövőépítés szempontjából.
– Osztályvezetőként mit kell és tud ígérni egy fiatalnak ahhoz, hogy a képzés befejezése után is saját szakmai teamjét erősítse?
– Ígérni a mai, szinte napról-napra változó körülmények között nem tudok semmit, viszont amit adhatok az az, hogy senkire sem erőszakolom rá az elképzeléseimet. Én hiszem, hogy előbb-utóbb mindenki megtalálja a helyét. Ha látom, hogy valaki tehetséges egy adott területen és szívesen is csinálja, akkor próbálom támogatni abban. Lehet, hogy ez az, amit a fiatalok értékelnek a kecskeméti Gasztroenterológiai Osztály esetében. Arra nagyon figyelek, hogy ne azt érezzék, hogy „kihasználjuk” őket és mindig csak a lehető legrosszabb munka jut neki. A speciális szakmai képzésüket korán megkezdjük, én is szívesen átadom az általam megszerzett tudást.
– Vagyis szakmailag menedzseli őket.
– Talán ez a kifejezés túlzó, ám az elmúlt 20 év rossz tapasztalatai miatt az átlagnál körültekintőbben járok el. Sajnos ma nincs arra lehetőség, hogy egy adott osztály munkatársait az ellátás teljes vertikumához szükséges, meglévő és hiányzó skill-ek alapján válogassuk össze. Jelenleg még nem vagyunk ilyen jó pozícióban. Ráadásul egy fiatalnál még nem is nagyon látszik az elején, hogy mihez lesz úgy igazán tehetsége. A napi gyakorlat során figyelem, mi az, amit szívesen csinál egy adott területen belül, személyisége, hozzáállása, készségei és képességei alapján miben tér el az átlagtól, miben jobb, mint a többiek. Ezt nem tudatosan teszem, inkább most, hogy beszélünk róla verbalizálom, valószínűleg tudat alatt figyelek erre – ilyen a hozzáállásom.
– Tud nemet is mondani? Gondolom, nem mindenki alkalmas az orvosi pályára…
– Nem, kétségtelen. De nem lesz mindenki gyakorló orvos, aki elvégzi az egyetemet. Hozzáteszem a megyei kórházak, vagy a vidéki kórházak munkaerő-ellátottság szempontjából nehezebb helyzetben vannak, mint egy budapesti intézmények. Nehéz elcsábítani valakit, rávenni arra, költözzön arrébb 100 kilométert. Szerintem a magyar munkavállalók zöme röghöz kötött. Éppen ezért én úgy gondolom, hogy azt a munkaerőt, amit sikerült megszerezni, érdemes lenne valahogy megtartani. De nem régóta vezetem az osztályt, így az eddigi tapasztalataim inkább csak első benyomásnak tekinthetők.
– Mióta áll az osztály élén?
– Három éve kaptam megbízást erre, ráadásul egy, a szakma által igen ismert és elismert kolléga helyébe kellett lépnem. Szepes Atilla halála után vezető nélkül maradt itt az osztály. Akkoriban részmunkaidőben dolgoztam itt.
– Szepes Attila karizmatikus személyiség volt…
– Abszolút. Nagy tudású, hatalmas teherbírású szaktekintélyt veszítettünk el. Számomra Svébis Mihály, a megyei kórház akkori főigazgatója – akitől tavaly búcsúztunk – kínálta fel ezt a pozíciót. Szerettem a munkatársaimat, sajnáltam volna, ha ez az összeszokott team feloszlik. A szakmai kihíváson túl leginkább ez motivált, mikor elvállaltam ezt a feladatot. Hála Istennek, sikerült együtt maradnunk, sőt, van amiben előre tudtunk lépni. Attila főként az innovatív endoszkópos technikák terén ért el kimagasló eredményeket, ezen a téren ma sem vagyunk lépéshátrányban. A most formálódó elképzelések, miszerint a jövőben a megyei kórházakban koncentrálódnak a bonyolult (progresszivitás alapján magas szintű) eljárások, nekünk kedvez. De azt tudni kell, hogy Bács-Kiskun megye az ellátás szempontjából, az intézményrendszer tekintetében tagolt, a megyei kórházhoz tartozik a kiskunfélegyházi és a kalocsai kórház is. A budapesti és a szegedi egyetemi klinikák közelsége is befolyásolja a betegáramlást. Van egy másik intézmény is, a kiskunhalasi kórház, ami ugyan nem a megyei kórház társintézménye, de velük is napi kapcsolatban vagyunk, tőlük is kapunk bonyolult eseteket, jó az együttműködésünk.
– Mit tenne, ha a megyei integráció során Önt kérnék fel arra, hogy gondolja újra a gasztroenterológiai ellátást?
– Ez érdekes kérdés. Az MGT Endoszkópos Szekción belül a vezetőség tagjai is sokat és közösen gondolkodnak hasonló témában. A bonyolult eljárások esetében a szakmai-megyei centralizáció helyes út lehet, a kérdés ez esetben viszont az, hogy egy megyei intézmény elbírja-e a vidékről jövő többletterhelést. Lehet, hogy tévúton járok, de én azt látom – és a személyes környezetemben mindenki hasonlóképp gondolkodik – a mi esetünkben csak abban az esetben látom kivitelezhetőnek, ha egy bizonyos forgalom vagy egy bizonyos szint fölött csak tisztán gasztroenterológiai tevékenységet lát el az osztály, amihez a megfelelő anyagi és humán erőforrásokat biztosítjuk. A mi esetünkben például az általános belgyógyászati profil, a hatalmas többletterhelés miatt nagyon visszafogja a gasztroenterológiai ellátásban rejlő lehetőségeket. Ám ezt egy megyei kórház osztályvezetője, gasztroenterológus főorvosa hiába mondja, a véleménye nem találkozik a kórház vezetőinek lehetőségeivel. Hisz a kórház szempontjából alapvető feladat a belgyógyászati típusú ellátás garantálása. Ez viszont a speciális szakmai munkától, jelen esetben a gasztroenterológiától vonja el a forrásokat. A szakorvosképzés szempontjából is hátráltató tényező. Ördögi kör.
– A belgyógyászati szakvizsga kicsit olyan, mint a jogi diploma, alapnak kiváló, jól konvertálható…
– Igen, ez így van/volt valamikor. Ám én úgy látom, hogy egy a korábbinál sokkal célratörőbb generáció nő fel. A kezdő fiatalok legalább fele nagyon tudatosan egy-egy szűkebb szakterületre kíván specializálódni. A rezidensi rendszerbe lépők többsége már eleve gasztroenterológusként akar dolgozni. Mindemellett úgy érzékelem, hogy a megyei kórház szintjén ma az egyik legnagyobb probléma az, hogy a fiatalok hamar kiégnek. Nálunk a belgyógyászati osztályokra kerülnek azok a betegek is, akik más, akár nem is belgyógyászati ellátást igényelnek. Az ő menedzselésük sok időt, energiát igényel és a szorosabban vett szakmai munka háttérbe szorul. Ezen muszáj változtatni!
– Most talán erre is lehetőséget kínál, hogy megújult a szakorvosképzés rendszere. (22/2012 (IX. 14.) számú EMMI rendelet )
– Mi is érdeklődéssel várjuk, hogy mit jelent ez a gyakorlatban. Az MGT Endoszkópos Szekciójának Gyulán megrendezett kongresszusán dr. Kőszegfalvi Edit, kórházunk jogásza és Czakó László professzor, a szekció elnöke beszélt erről.
Okoz ez majd némi fennakadást, hisz a rezidenseik csak részvizsgák teljesítése után, fokozatosan vonhatók be az ellátásba, így például az ügyeletre sem oszthatók be azonnal és más szabályozás vonatkozik a saját szakmában, illetve azon kívül végzett ügyeletekre. Vegyünk egy példát: a fiatal rezidens kollégákat bizonyos idő után, sikeres részvizsgával lehet az ügyeletbe bevonni, felügyelettel, azonban más szabályok vonatkoznak a belgyógyász és a gasztroenterológus rezidensekre. Viszont az osztályok zöme vegyes, belgyógyászati és gasztroenterológiai profillal is bírnak. Ebben az esetben tisztázatlan, hogy milyen szabályok a mérvadók. A szakvizsgára bocsátás feltételei is szigorodnak, szakterületenként eltérő számú részvizsgák teljesítéséhez kötött. Ez lesz az alapja annak, hogy a képzés folyamán a jelöltek, milyen típusú beavatkozásra kapnak felhatalmazást. A szinteket pontosan meghatározza a jogszabály. Én még nem látom, hogy működik ez majd a gyakorlatban. Abban azonban biztos vagyok: a szakorvosjelöltek tisztában vannak azzal, mi az, ami elvárható tőlük, mi az, ami nem. A mi osztályunkon a poroszos stílusú vezetés helyett, az egymás megbecsülésén alapuló szakmai team munka erejére támaszkodunk, szerintem így lehet előre jutni. Szerencsére ez számomra nem okoz nehézséget, ebben hittem és hiszek ma is!
– Mi a cél? Hova szeretne eljutni?
– Az általános válaszokon túl – a műszerezettség javítása, az orvosok, szakdolgozók számának emelése stb. – szerintem el kell érnünk, hogy a döntéshozók elismerjék a gasztroenterológia helyét és szerepét az ellátórendszerben. Ma szerintem nem vagyunk jó helyre pozícionálva. Sokkal jobb elismertséget, megbecsülést érdemelnénk. A betegek mindenképpen, de a nagy forgalmú intézmények (ahol haladó endoszkópos intervenciókat végzünk) is profitálnának az önálló gasztroenterológiai osztályok létrehozásából. Nekünk már tiszta a kép, ám ezt mások még nem látják – az a feladatunk, hogy ezt bebizonyítsuk!
