A Debreceni Egyetemen a gasztroenterológia 2001 óta, azaz 20 éven keresztül a Belgyógyászati Klinika részeként, nem önálló tanszékként működött, 2021 júliusáig Altorjay István, majd azóta Papp Mária professzorok vezetésével. Az önálló Gasztroenterológiai Klinika 2021. november 15-én jött létre. Megalapítását a betegek számának emelkedése mellett a gasztroenterológia és hepatológia jelentős fejlődése, valamint a megváltozott igények és elvárások indokolták.
A Gasztroenterológiai Klinika két helyszínen működik a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campusán. A Sürgősségi és Gasztroenterológiai Tömbben két szinten kapott helyet az 55 ágyas fekvőbetegosztály. Az épület földszintjén működik egy járóbetegrész két hepatológia-szakrendelővel és a májelasztográfiás vizsgáló laborral. A Sürgősségi Klinikával közös épületben a két diszciplína szakemberei segíthetik egymás munkáját a színvonalas betegellátás érdekében. A helyszínen a radiológiai diagnosztika minden szükséges modalitása elérhető. Ebben a tömbben található a klinika alapításával egy időben létrejött sürgősségi gasztroenterológiai ambulancia is.
A Gasztroenterológiai Klinikához tartozóan a fekvőbetegosztályos és endoszkópos ellátástól elkülönülten a gasztroenterológiai járóbeteg- és endoszkópos rendelések a Belgyógyászati Klinika B épületében, valamint a Kenézy Gyula Campuson működnek tovább.
A megalakulás óta már jelentős a fejlődés: felújításra került az endoszkópos park, két új endoszkópos labort alakítottak ki a fekvőbetegosztályon, endoszkópos triázsrendszert és új előjegyzési formákat vezettek be, valamint létrehozták a sürgősségi gasztroenterológiai ambulanciát. A Klinikai Központ honlapján folyamatosan bővítik a szakmai és betegtájékoztatókat.
Bővebb információért kattintson ide!