Prof. dr. Altorjay István szerint nehéz megállapítani, hogy a hazai gasztroenterológia történetében mikor volt pontosan az „aranykor”. A szakma teljesítményének értékelése több nézőpontból is lehetséges – véli. – Egyrészt akár az ismert és elismert szaktekintélyek teljesítménye alapján, másrészt tudománytörténeti korszakok mentén is megközelíthető a kérdés. Az biztos, a megítélés szempontjából megkerülhetetlen tény, hogy a gasztroenterológia volt az első olyan szakterület, amelyen elindult a konzervatív és invazív gyógyászat közötti „szakadék” áthidalása, ezzel új dimenziókat nyitva meg a kezelési lehetőségek terén. A „határ átlépése” pedig olyan lehetőségeket teremtett, amelyek meghatározóak voltak a szakma fejlődése szempontjából.
Az endoszkópos beavatkozások a nemzetközi gyógyászatban az 1950-es és 1960-as években kezdtek elterjedni, először a vastagbélpolipok eltávolításával, ezt követte az oldalra tekintő duodenoszkóp megjelenése, az epeúti endoszkópia, az ERCP bevezetése a ’70-es évek elején. Ez a fejlődési szakasz hatalmas változásokat eredményezett a gasztroenterológia területén, mivel bizonyos beavatkozásokat ekkortól átvettek a sebészektől. Magyarországon, a szocialista rendszer gazdasági korlátai között csupán néhányan kaptak lehetőséget endoszkópos eszközök beszerzésére. Wittman István volt a legelső, aki a jászberényi hűtőgyár vezetőinek támogatásával japán gyártmányú endoszkópot szerezhetett be – az ő munkatársa volt Simon László, akinek a szakterületen belüli kiemelkedő szerepét jelzi az a tény is, hogy később több ciklusban is a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke lett. Az endoszkópia magyarországi kezdeti éveire emlékezve fontos megemlíteni még Papp János, Lonovics János és Papp Ákos professzorok nevét – teszi hozzá Altorjay István –, akik szintén jelentős szereplői voltak ennek az innovatív időszaknak. És semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk Fehér János professzor úrról sem, aki a hepatológia területén számított tekintélynek, és a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében elévülhetetlen érdemei vannak. Számos magyar szakember köszönheti neki azt, hogy részt vehetett egy nemzetközi gyógyszercég által szervezett nemzetközi szimpóziumokon – ennek akkoriban különösen nagy jelentősége volt. Ám megkerülhetetlen prof. dr. Varró Vince is, aki a szegedi egyetemen akkor az ország vezető gasztroenterológiai klinikáját irányította. Számos neves szakorvost köszönhetünk kitartó és következetes iskolateremtő munkájának, tevékenységének. 1976-ban ő volt a Budapesten megrendezett gasztroenterológiai világkongresszus elnöke!
A magyar gasztroenterológia történetében a ’90-es évek jelentették a következő mérföldkövet, amikor is a videóendoszkópia megjelenése, elterjedése forradalmasította a szakmát – véli Altorjay István. Ez a technológiai fejlődés radikálisan megváltoztatta a diagnosztikai és terápiás eljárásokat, növelve azok hatékonyságát és biztonságát. A ’90-es évek, különösen a rendszerváltás utáni időszak tette lehetővé, hogy Magyarország aktívabban csatlakozzon a nemzetközi orvostudományi közösséghez, a hazai szakemberek gyakrabban vehettek részt nemzetközi konferenciákon, ezáltal szélesítve ismereteiket és kapcsolatrendszerüket. Ebben az időszakban meghatározó személyiség volt dr. Rácz István főorvos úr – emlékeztet rá professzor úr –, aki nemcsak nemzetközi rendezvényeket hozott Magyarországra, hanem éveken át aktív résztvevője volt a nemzetközi orvostudományi közéletnek, hozzá kapcsolható a kapszulaendoszkópia hazai meghonosítása és a Helicobacter pylori-munkacsoport megszervezése. Ebben az időszakban nagyon fontos még Szalay Ferenc professzor úr szerepe is, különösen a hepatológia területén, az ő azóta is élénk szervezőmunkájának jelentős nemzetközi kapcsolatokat és a hazai tudományos közélet, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság felpezsdítését is köszönhetjük. Visszatekintve, ez az időszak mindenképpen egy reményteli korszaknak tűnik – mondja –, hisz a magyar szakorvosok úgy érezték: közelebb kerültek ahhoz, hogy hazánk felzárkózzon a nemzetközi színvonalhoz. Ebben a körülbelül egy évtizedig tartó időszakban az infrastruktúra fejlesztése, a tudás és technológiai transzfer révén Magyarország számottevő lépéseket tett a nemzetközileg elismert szakmai színvonal felé. A szakmai ismeretterjesztés területén fontos szerepet játszottak és játszanak azóta is a Tulassay Zsolt által indított évenkénti továbbképző konferenciák!
A 2000-es évek elejétől kezdődően, és különösen a 2010-es évek környékére azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az ország nem tudja tartani a lépést a nyugati országokkal az anyagi, szervezeti és pénzügyi erőforrások tekintetében. Az olló újra szétnyílt a technológiai fejlődés, az egészségügyi finanszírozás és a szakmai képzés területén megmutatkozott különbségek miatt.
Ez a felismerés egyfajta újabb kihívást jelentett a magyar gasztroenterológia számára, a jelenkor elismert szaktekintélyei azért küzdenek, hogy meg-, illetve kitalálják azokat a módszereket, amelyek révén a szakmai színvonal – a rendelkezésre álló erőforrások mellett – növekedni tud. A pillanatnyi helyzetképet értékelve Altorjay István elsőként az MGT aktuális elnökét, Gyökeres Tibort említi, akinek 2012-ben sikerült az ESGE élő, endoszkópos bemutató konferenciáját Budapestre hozni, ezzel indult az ő személyes nemzetközi elismertsége, ami azóta is töretlen, de ebből a nemzetközi kapcsolatrendszerből a hazai gasztroenterológus-társadalom is sokat profitált, többek között az első független „ESGE days” is Budapesten került megrendezésre 2018-ban. Madácsy László tanár úr szintén az egyik legaktívabb tagja annak a csapatnak, akik nemzetközi endoszkópos konferenciákon oktatóként, tutorként szoktak közreműködni. Az elmúlt évtized további meghatározó személyiségei közül kiemelkednek Molnár Tamás, Czakó László, Hunyady Béla és Hegyi Péter professzorok, akik saját szakterületükön túlmutatva is sikeres szereplői a nemzetközi gasztroenterológiai-hepatológiai- pankreatológiai tudományos világnak. Az újabb generáció képviselői között említi dr. Hritz Istvánt, aki az ESGE Oktatási Bizottságát vezeti, ami önmagában is érdemessé teszi őt a kiemelésre, illetve Vincze Áron professzort, az MGT előző elnökét, aki endoszkópos újdonságok hazai meghonosításán dolgozik, és Papp Mária professzort, aki a hazai hepatológia legfiatalabb, nemzetközi szintű közreműködője!
Professzor úr szerint a gasztroenterológia jövője vagy lehetséges újabb fénykora szempontjából kulcsfontosságú, hogy a mindenkori jelen szaktekintélyei személyes ambícióik mellett a szakma egészének fejlődését tartsák szem előtt. Az önzetlen hozzáállás nem csupán az erőforrások megosztását és a tudás átadását jelenti, hanem azt is, hogy a vezető pozícióban lévő szakorvosok mentorálják a fiatalokat, időben gondoskodjanak a megfelelő utódok kineveléséről! Úgy véli, az országban több olyan, korábban virágzó gasztroenterológiai fókuszú klinika van, ahol az elszalasztott, elodázott lehetőség az intézetek fejlődésének lassulásához, esetenként stagnálásához, rosszabb esetben a szakmai profil elvesztéséhez vezetett. Vagyis a gasztroenterológia fénykora nem csupán technológiai vagy terápiás innovációk függvénye, hanem azon is múlik, hogy a szakterület vezetői mennyire képesek önzetlenül és előrelátóan cselekedni a folyamatos és fenntartható fejlődés érdekében.
