Nemrég tartották a Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának (Figamu) 14. kongresszusát, ahol harmadszor is elnöknek választották. Mit gondol, legközelebb is elindul a posztért?

Már csak egy évig töltöm be az elnöki tisztséget, aztán a koromnál fogva nem leszek újraválasztható, szabályaink szerint ugyanis a megválasztás időpontjában a tisztviselő nem lehet több 40 évesnél.

Mit sikerült elérnie a Figamu-nak az elnöksége alatt, és mit üzen annak, aki átveszi öntől a stafétabotot? Milyen a munkacsoportjuk kapcsolata az idősebbekkel, a Magyar Gasztroenterológiai Társasággal (MGT)?

Azt gondolom, hogy elismerésre méltó a teljesítményünk, és az utódomnak ezen a sikeres úton kell járnia tovább, azon elvek mentén, amiket az induláskor elhatároztunk. A Figamu 15 éve biztosít fórumot a gasztroenterológia iránt érdeklődő orvostanhallgatók, rezidensek, fiatal szakorvosok számára, ahol a mindennapi frusztrációkat hátrahagyva bemutathatják mindennapi munkájukat, és baráti, szakmai kapcsolatokat köthetnek. Mindez a Magyar Gasztroenterológiai Társaság égisze alatt, hiszen a Figamu az MGT egyik munkacsoportja, szorosan együttműködünk az idősebbekkel. Szerencsére a tapasztaltabb generáció sosem tekintett minket konkurenciának, soha nem is akartunk külön úton járni. A kongresszusainkat is úgy építjük fel, hogy a szekciók a tapasztaltabb kollégák „state-of-the-art” jellegű előadásaival indulnak, és üléselnöknek is felkérjük őket. Azokban a szekciókban, ahol a fiatalok bemutatják az eseteiket, az előadások értékelését az idősebb kollégákkal együtt végezzük.

A fiatal kollégák is látják, hogy a Figamu konferenciája az érett gasztroenterológuslét felé vezető út egy állomása, ami hungarikum, más országokban alig van ilyenre példa. Az általunk meghívott külföldi előadók – idén Cseh- és Olaszországból, Angliából – is mindig csodálattal tekintettek a fiatal magyar gasztroenterológusok aktivitására. Legutóbb 260 résztvevőt regisztráltunk, kilencfős vezetőség mellett a tagságunk közel 300 tagot számlál.

Ahogy az idősebbek támogatják a fiatalabb kollégákat, a mai gyorsan változó technológiai közegben, az újabb és újabb digitális forradalmak közepette a fiatalok is segíthetnek az idősebbeknek az újdonságokhoz való alkalmazkodásban. A gasztroenterológiában is ez a helyzet?

Igen, ez így van, ezt bizonyítja, hogy az idősebbek szívesen vesznek részt a kongresszusunkon előadóként, üléselnökként, hallgatóként egyaránt, és tanulnak tőlünk abban is, hogyan kell egy kongresszust megszervezni, lebonyolítani, hogyan lehet új felfogással megközelíteni a problémákat. A Figamu mindenkori elnöke egyébként automatikusan az MGT vezetőségének is a tagja, ezáltal is segítjük az MGT munkáját.

A gyermek-gasztroenterológusok egy párhuzamos munkacsoportban tevékenykednek; mely társszakmákkal tartják még a kapcsolatot?

A Magyar Gyermekorvosok Társaságának Fiatal Gyermekorvosok Szekcióját a Figamu-hoz szorosan kötődő gyermekgyógyászok alapították, és hasonló metódus alapján működnek. Fontosnak tartom, hogy a Figamu vezetőségében is van gyermek-gasztroenterológus. A kongresszusainkon radiológusokkal és sebészekkel tartunk interdiszciplináris fórumot. A fiatal sebészek szekciójával immár hetedik éve rendezünk úgy párhuzamos kongresszust, hogy az utolsó napon közös blokkok vannak, ahol téma például a hasnyálmirigy cisztózus elváltozásainak endoszkópos és sebészi megoldási lehetőségei vagy az endoszkópos ultrahang által elvégezhető hepatobiliáris beavatkozások. Volt már kardiológus meghívott előadónk, és a társszakmák képviselői közül várjuk a dietetikusokat is, olyannyira, hogy tavaly az egyik fődíjat is egy dietetikus nyerte.

Ön szerint milyen a gasztroenterológus-képzés színvonala? Számít, hogy valaki melyik egyetemen végzett vagy hogy melyik intézetben rezidens valaki?

Alapvetően nincs különbség, az egyetemek és az intézetek hasonló, jó minőségű képzést nyújtanak. A gasztroenterológia régebben belgyógyászatra ráépített szakvizsga volt, ma már lehet és egyre népszerűbb is, hogy primeren gasztroenterológus szakorvosként végeznek a rezidensek, azaz a gasztroenterológia teljesen önálló diszciplína lett. Én ezt rossz iránynak tartom, jobb lenne, ha szélesebb körű tudásra épülne a gasztroenterológiai szaktudás. Nagyon fontos a manuális képzés, az endoszkópos oktatás, aminek a kezdetekől szerves része a minőségi mutatók ismerete, használata.

A Figamu 15 éve alakult, nem sokkal azután, hogy Magyarország belépett az Európai Unióba. Megváltoztak az uniós tagsággal a magyar gasztroenterológusok karrierlehetőségei? Lehetséges uniós szakvizsgát tenni?

Nincs egységes uniós szakvizsga, minden országban mást várnak el. Ausztriában pl., ahol én is dolgoztam, nem kellett honosítani a diplomát, és egy az egyben elfogadták a magyar szakvizsgát is. Tapasztalatszerzésként fontosnak tartom a külföldi munkát, a szakmánknak és az egészségpolitika formálóinak arra kell törekedniük, hogy a képzett szakemberek visszatérjenek. Ehhez az kell, hogy itthon értékeljék a kint szerzett tudást, tapasztalatot.

Mit kell és érdemes tudni az ESBGH-ról?

Az Európai Orvosi Specialisták Uniójának szekciójaként működő European Section and Board of Gastroenterology and Hepatology (ESBGH) célja, hogy Európa-szerte meghatározza és biztosítsa a gasztroenterológiai és hepatológiai képzés standardjait, és a harmonizáció révén elősegítse a szakemberek intézmények és országok közötti szabad mozgását. A szervezet támogatja a képzésben részt vevő szakemberek külföldi tapasztalatszerzését, és bizonyos feltételek mellett akkreditálja a nemzeti diplomákat. A Hollandiában, Svájcban és Nagy-Britanniában praktizálók számára kötelező az ESBGH „European Specialty Examination in Gastroenterology and Hepatology” (ESEGH) elnevezésű vizsgája. Bár az ESBGH akkreditált képzőközpontjai között nincs magyar intézmény, a szervezetbe minden tagország két delegáltat küldhet; a jelenlegi magyar delegáltak: prof. dr. Tulassay Zsolt és prof. dr. Rácz István.

A gasztroenterológusok számára az endoszkopizálás jelenti a karrier csúcsát?

Az inkább elméleti szubdiszciplínákban, így a májbetegségek vagy a gyulladásos bélbetegségek kezelésében is szép sikereket lehet elérni, olyan korszerű terápiás lehetőségek állnak rendelkezésre, amik effektív használatához komoly tudás és támogató vezetői háttér kell. Valamennyi terület működtetése költséges, hiszen ki kell alakítani a megfelelő vizsgáló- és kezelőhelyiségeket, a diagnosztikus és terápiás eszközparkot, továbbá széles körben kell rendelkezésre állni a laboratóriumi eszközöknek is. Vagyis annak se kell kétségbe esnie, akinek nincs lehetősége endoszkopizálni. Végső soron pedig alkati kérdés is, hogy melyik gasztroenterológus melyik tudományterületen érzi jól magát.

Miben mérhető egy gasztroenterológus sikere? Fontos a magánpraxis?

A magánellátás lehetőséget biztosít a gasztroenterológus számára, hogy saját emberi és szakmai értékrendje alapján műhelyt alakítson ki, amit aztán saját tudása alapján folyamatosan fejleszthet, és jó hangulatú, együttműködő csapatot építhet. Sikernek tartom, ha a kollégák és a betegek azt látják, hogy a keletkezett profit nagy része visszafordítódik az infrastruktúra jobbá tételébe. Persze a járóbeteg-ellátás és a magánrendelő szakmai és jogi oldalról egyaránt korlátokkal bír, ezért nagyon fontos a kórházi háttér: a kettőnek szimbiózisban kell működnie. Én leginkább azt tartom karriernek, ha valaki a magán- és az állami szektorban is megtalálja a helyét, és kiegyensúlyozottan tudja e lehetőségeket működtetni.

Megváltoztathatná-e, és ha igen, hogyan módosítaná az ellátási struktúrát?

A hosszú távon költséghatékony, de drága, speciális tudást, nagy gyakorlatot igénylő beavatkozásokat centralizálni kellene. Nem lehet valamennyi intézményben az ellátás teljes spektrumát biztosítani, a magas rizikójú beavatkozásokat is csak központokban lehet biztonsággal elvégezni.  A centrumvezetők személye sem érdektelen kérdés. Olyan orvosvezetőket választanék, akik ajándéknak tekintik, hogy vezetők lehetnek, és élvezik a beosztottakkal való együttműködést. Akik egyfajta mentor/mecénás és útmutató szerepet töltenek be a fiatal pályakezdők életében. Olyan vezetőket, akik menedzselik is a kollégákat, mert a szervezési szintet ugyanolyan fontosnak tartom, mint a magas szintű szakmaiságot. Fontosnak tartom, hogy amikor egy fiatal elkezdi a munkát, a főnökével 10-20 évre előre megbeszéljék az adott osztály stratégiáját, tisztázzák, ehhez ki mit tud hozzátenni. Ne csak szorgalmas „hangyaként” tekintsenek a fiatalra, hanem egy karrier- és életutat próbáljanak felépíteni vele. A rezidensképzésben ez már megoldott, de jó lenne ezt később is szem előtt tartani.

Mik ma a gasztroenterológia legégetőbb tudományos-technológiai kérdései? Mi eredményezheti a következő nagy áttörést?

A gasztroenterológia komoly technológiai igényű szakma, egymást érik az újítások, ha van anyagi forrás, a határ a csillagos ég. Az egyre kevésbé invazív, egyre kíméletesebb, egyre gyorsabban diagnózist adó eljárások irányába haladunk, sebészek helyett egyre több dolgot endoszkóppal oldunk meg. Az egyre jobban fejlődő endoszkópok a diagnózis területét is megkönnyítik, a kapszulás endoszkópia pl. a ’90-es évek vége óta segíti a vékonybélbetegségek diagnózisát, de azóta is folyamatosan fejlődik.

Mi az az újdonság a gasztroenterológiában, amire a leginkább kíváncsi, aminek a felfedezésére a leginkább vár?

Talán azoknak a folyamatoknak a megértésére, amiket jelenleg nagyon jól kezelünk, széles spektrumú megoldási lehetőségeink vannak, de a kiváltó okokat nem ismerjük. Ilyen pl. a gyulladásos bélbetegség: ha az okait megértenénk, lehetőségünk lehetne megelőzésre is. Az endoszkópiában és a robotsebészetben sokat várok a technológiai fejlődéstől, már a máj- és epeutakban is egyre kisebb helyekre tudunk bepillantani, egyre kisebb helyről tudunk mintavételezni, terápiát végrehajtani.

Fontos, hogy az endoszkópba épített mikroszkópok, festési eljárások javulásával haladunk a daganatmegelőző állapotok egyre korábbi stádiumban történő felismerése felé is. Részt vettem az országos vastagbélrákszűrés kidolgozásában, bízom a hosszú távú jó eredményben. Értem a programmal kapcsolatos kritikákat, de bízom abban, hogy mindenki látja, milyen sok munkát és energiát fektettünk a kollégáimmal együtt abba, hogy javuljon a tragikus hazai vastagbélrákhelyzet.

Életrajz

Dr. Szőnyi Mihály 2005 óta tagja, harmadik éve elnöke a Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának (Figamu); a Magyar Gasztroenterológiai Társaság (MGT) vezetőségi tagja. A fiatal szakember 2003-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, 2008-ban belgyógyász, 2010-ben gasztroenterológiai szakvizsgát szerzett, 2004-től 2009-ig az SOS Hungary Orvosi Szolgálatnál mentő- és ügyeletes orvosként dolgozott; 2005-től dolgozik a Szent Imre Kórház gasztroenterológiai osztályán. 2011 óta magánrendelés keretein belül is folytat betegellátást, továbbá 2015 és 2017 a bécsi Elisabethinen Spital, Interne Abteilung belgyógyász, gasztroenterológus főorvosa volt. Menedzsertípus: a szervezést, a körülmények folyamatos javítását is hivatása részének tartja állami munkahelyén, amit tisztel és nélkülözhetetlennek tart, valamint magánpraxisában is.