– A Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöki pozíciójának átvételekor milyen feladatokat határozott meg önmaga számára, milyen változtatásokat szeretett volna?

– Hosszú ideje, ha jól emlékszem, több mint tíz éve, a nemzetközi tudományos közéletben megszokott gyakorlathoz hasonlóan, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság (MGT) elnöki funkciója két évre szól. Mivel a leendő, a regnáló és a volt elnök egy időben szorosan együtt dolgozik, így tulajdonképpen egy a szakma által elismert személynek hat éven keresztül van lehetősége jelentős hatást gyakorolni a gasztroenterológia jelenére és jövőjére.

Ha visszagondolunk arra, hogy kik voltak a társaság elnökei, akkor azzal szembesülhetünk, hogy nagyon nagy többségben egyetemi centrumok vezetői kaptak felhatalmazást a poszt betöltésére. Az én helyzetem speciális, először nemzetközi szinten váltam ismertté és elismertté, mielőtt itthon hasonló elismerésben részesültem volna. Két cikluson át, 2013-tól 2016-ig tagja voltam az Európai Emésztőszervi Endoszkópos Társaság (ESGE) governing boardjának, ami választott pozíció, és kizárólag a tagországok szavazatai alapján lehet bekerülni. Ezt követően 2017-ben bekerültem a World Endoscopy Organization legfelsőbb vezetőségébe, a Governing Councilba. Európából akkor csak ketten voltunk ebben a pozícióban, ami jelentős nemzetközi elismerést jelentett számomra. A nemzetközi szervezeteknél eltöltött időm alatt sokat tanultam, különösen azt, hogy a hatékonyság kulcsa az, ha nem mindenki foglalkozik mindennel. Az MGT egyik legnagyobb problémája, hogy túl sokan, 60-an vagyunk a vezetőségben. Ez a probléma régóta ismert, és bár igyekeztünk csökkenteni a létszámot, ám nagy ellenállásba ütköztünk. Az elnökség tagjainak ez nemcsak megtiszteltetés, hanem a hatékony érdekérvényesítés egyik eszköze is, különösen a kisebb, vármegyei vagy városi kórházakban dolgozó kollégáink számára. A társaság a szekcióin keresztül él – mondogatjuk gyakran, de sajnos az operatív irányítás hiánya érzékelhetővé vált.

– Félidőben jár, hol tart az átalakítással?

– A nemzetközi tudományos társaságok mintájára centralizáltuk erőforrásainkat, egy új bizottsági struktúrát hoztunk létre, hat csoportba soroltuk a feladatokat.

A Tudományos Bizottság már korábban megkezdte működését Hegyi Péter vezetésével, professzor úr jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, többek között az Európai Pankreász Társaság (EPC) és az Európai Gasztroenterológiai Társaság (UEG) tudományos programjainak összeállításában is részt vett, így a tudomány szempontjából az ő feladat volt a nagygyűlés újragondolása. Az évek során észlelt létszámcsökkenés és a fiatalok lanyhuló érdeklődése komoly aggodalomra adott okot – így a korábban megszokottól eltérő módon a szakorvosjelöltjeink, doktori iskoláink hallgatói hangsúlyosabb szerephez jutottak. Ami kiváló lehetőség volt számukra, de a generációváltás az előadói színpadon is kellő körültekintést igényel.

– Mire gondol konkrétan?

– Volt, hogy egy társszakmával közös szekcióülésen, a másik oldalt képviselő markáns szaktekintéllyel szemben két harmincöt éves, ígéretes gasztroenterológus kollégánk ült. Volt, hogy a szakmai vitában a hallgatóság soraiban helyet foglaló tapasztalt elnökségi tagnak kellett felszólalnia azért, hogy egy kicsit árnyaltabban közelítsék meg az adott témát, mert miközben értjük, hogy a társszakma másképp közelít a kérdéshez, de a mi véleményünk eltér a nézőpontjuktól. A Tudományos Bizottságot most prof. dr. Molnár Tamás vezeti, aki igyekszik az elmúlt időszak tapasztalataiból levonható tanulságokat implementálni az ez évi programba. Emellett markáns változás az is, hogy egy nappal rövidebb lett a nagygyűlésünk – az állami ellátórendszert jelenleg szétfeszítő HR-helyzet miatt ez sajnos elkerülhetetlenné vált.

Létrehoztuk az Irányelv Bizottságot, melyet dr. Farkas Klaudia vezet. Céltudatos munkájuk nyomán tervezhetőbb és kiszámíthatóbb lett a munka, a korábbinál sokkal intenzívebb az együttműködésünk a minisztériummal, így irányelveink folyamatosan jelennek meg a Magyar Közlönyben is. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár az MGT által kidolgozott irányelvek nemzetközi ajánlásokon alapulnak, nem egyszerű tükörfordítások, jelentős munkát igényel ezek adaptációja, mely intenzív együttműködést és szakmai elkötelezettséget követel a résztvevőktől. A társszakmák véleménye után gyakran tovább kell finomítani a protokollokat – ami komoly energiát és kellő elkötelezettséget igényel –, ezen a ponton szeretném kiemelni dr. Bor Renáta szerepét is, a két ambiciózus munkatársnőm kiváló munkát végez!

– Álljunk meg egy pillanatra! A bizottságok és a szekciók közötti szerepmegosztás hogyan alakul?

– A bizottságok magukban foglalják a szakmán belüli szakterületek széles körét: felső-alsó gastrointestinalis, hepatobiliaris, pankreatikus területekről származó szakembereket, így biztosítva a különböző területek reprezentációját. Érzékeltük és figyelembe vettük azt a kritikát, amely szerint korábban a bizottság elnöke egyedül nevezte ki a tagokat, így akadtak kellemetlen helyzetek, például, amikor a szekció vezetőségéből senki sem volt jelen a tudományos bizottságban, ami azt eredményezte, hogy az adott szekció által összeállított részprogram nem talált visszhangra a bizottság tevékenységében, ami nem volt előnyös.

Ezért mostantól minden szekció vezetőségéből legalább egy tagot bevonnak a bizottságokba. Alapvetés az is, hogy a vezetőség minden tagjának részt kell vennie legalább egy bizottság munkájában. Sajnos a nemek közötti egyenlőség elvárásának egyelőre nem tudunk maradéktalanul megfelelni, de törekszünk rá. Mindemellett igyekszünk a fiatal tehetségeket is bevonni és meghallgatni, biztosítva ezzel a szakmai utánpótlást és a friss perspektívákat.

De térjünk vissza a bizottságokhoz, a Minőségfejlesztési Bizottság – melyet Czakó László professzor vezet – akkor lesz valóban eredményes, ha az állam a szakmai teljesítményünk minőségi mutatóit összeköti a finanszírozással. Ehhez informatikai fejlesztésre és plusz humán erőforrásra lenne szükség, de ma egyik sem áll a rendelkezésünkre. Ha további adminisztrációs terhet szabadítunk az egészségügyi szakdolgozókra, akkor elveszítjük őket. Holott nyilván Nyugat-Európában teljesen természetes, hogyha két kolonoszkópos szakember találkozik, akkor azonnal meg tudják mondani, hogy mennyi az adenoma- és polipdetekciós rátájuk. Magyarországon ezt akkor tudja egy kolléga, ha veszi magának a fáradságot, és saját maga kiszámolja. Amíg a minőségi kontrollt biztosító adatok nem válthatók forintra, addig az indikátorok számonkérése kivitelezhetetlen hazánkban.

– Hamarosan, 2024. május végén lesz az MGT 66. Nagygyűlése, mire számíthatnak a résztvevők, milyen újdonsággal készülnek? Van-e valami egészségpolitikai törekvésük amire felhatalmazást szeretnének kérni a tagságtól?

– Aktuálisan a legfőbb problémánk az, hogy a gasztroenterológiai ellátás területén dolgozó munkatársaink hátrányos helyzetbe kerültek. A jelenleg hatályos egészségügyi szakdolgozói sávos bértábla ugyanis az egyes fizetési osztályokban bevezet egy úgynevezett kiemelt kategóriát, melybe meghatározott szakterületeken és munkakörben dolgozó szakdolgozókat sorolt be a jogalkotó. (A kiemelt szakterületeket a 256/2013 számú Kormányrendelet 3/a mellékletet tartalmazza.) Mi, akik vírusos, vérző betegekkel dolgozunk veszélyes munkakörben, valamiért kimaradtunk ebből. Nem is értem, hogyan történhetett ez meg. Ahhoz, hogy egyáltalán működőképes maradjon a rendszer, megfelelő mértékű béremelésre van szükség, az egészségügyi szakdolgozók elvándorlási üteme felgyorsult. Éppen ezért az MGT elnökeként a prof. dr. Wittmann Tibor elnök úrra és a Szakmai Kollégium Gasztroenterológia és Hepatológia Tagozat tagjainak egyetértésével írtunk egy levelet a miniszter úrnak, hogy államtitkár úron keresztül fontolják meg és változtassanak a szakmánk besorolásán. Igaz, nem sűrűn kapunk választ felvetéseinkre, így például hiába írtunk a szakmai minimumfeltételek miatt, de nem adjuk fel.

– Fix díjat vagy „házon belül” szakterületi pótlékot sem tudnak kiharcolni az osztályvezetők?

– Gondolkodjunk, mi alapján ítélik meg a kórházi vezetőket? Az alapján, hogy hogyan gazdálkodnak. Hány kórházigazgatót rúgtak ki ezelőtt pár hónappal, 24-et?

– Nem minden esetben a rossz gazdálkodás volt az elbocsátás indoka…

–…nem, valóban, de a tendenciák tükrében melyik intézményvezető kockáztatna? Senki sem fog, mert mindenki félti a saját állását, természetesen joggal. A házon belüli érdekérvényesítésről már beszéltünk. Budapesten egyre rosszabb a helyzet, sorra zárnak be az osztályok vagy visszaminősülnek belgyógyászattá. A vastagbélrákszűrés programjának uniós finanszírozása megszűnt, hír sincs arról, hogy folytatódna, holott ebből tudtunk pluszpénzt juttatni a szakdolgozóknak – ne gondolja, hogy ebből meggazdagodtak, de pár tízezer forinttal növelte a bérüket. Ha nem járunk sikerrel, elfogynak a szakdolgozóink.

– Másfél évvel ezelőtt megváltozott a szakorvosképzés rendszere. A rendelet kihirdetése után közvetlenül, 2022-ben az MGT Endoszkópos Szekciójának Gyulán megrendezett kongresszusán jelezte a szakma, hogy bizonyos pontokon érdemes lenne módosítást kérni ahhoz, hogy ez valóban a gasztroenterológia érdekét szolgálja. A kongresszus résztvevői akkor úgy vélték, hogy az új szabályok majd okoznak némi fennakadást…

– Ha arra kíváncsi, hogy hogyan működik az új szakorvosképzési rendszer a gyakorlatban, mik az országos tapasztalatok, akkor azt kell mondanom, még kevés idő telt el. Van, amit látunk, így például azt, hogy az ügyelettel kapcsolatos szabályozást az élet felülírta. Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy a 24 hónapon belül előírt részvizsga teljesítéséig nem osztjuk be ügyeletbe a gasztroenterológus szakorvosjelöltjeinket! Az, hogy ők szakmai felügyelet mellett dolgoznak, természetes – ennek a feltételeit mindenütt meg kell teremtenünk, de ez már a mi problémánk. Azt is látjuk, hogy a szakterületünk esetében javult a helyzet, a gasztroenterológiai rezidensek sokkal specifikáltabb képzéshez jutnak. A követelmények körében megjelentek olyan kötelező elemek, melyek korábban nem voltak, például kötelező IBD- és endoszkópos operatív centrummal is eltölteni bizonyos időt. Azt, hogy a tagozatunk kezdeményezett-e változtatást, nem tudom.

– Van-e elég rezidens a szakorvos utánpótláshoz?
– Nincs. Ameddig a rezidensi helyek elosztása nem szakterületek által számolt, az utánpótláshoz szükséges kvóták alapján zajlik központi alapon, addig erre esély sincs. Intézményen belül a főorvosok egymással harcolnak, egyéni érdekek és személyes szimpátiák befolyásolják a döntést. Ha gyenge a gasztroenterológia érdekérvényesítő képessége, akkor rosszul járunk, márpedig úgy látom, hogy rosszul állunk. Az osztályomról hét éven belül a tíz legfiatalabb nő elment szülni – mivel a kórház vezetői látták és megértették, ha nem változtatunk, akkor ez a budapesti ellátás összeomlását eredményezi, így sikerült négy új rezidenst felvennem. Csendben megjegyzem, az állam csaknem a felére csökkentette a rezidensek után fizetett illetménytámogatás havi összegét, 2023-ban 150 ezer forintot, 2024-ben már csak 88 ezer forintot kapnak a kórházak. (162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről, a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról.)

– Nemrégiben az államtitkárság felmérte azt, hogy gasztroenterológiai magánszolgáltatók mekkora kapacitással, milyen eszközparkkal rendelkeznek. A Magyar Kórházszövetség legutóbbi eseményén dr. Takács Péter államtitkár úr beszélt arról is, hogy a biztosítási piacot nem fogják kinyitni a magánbiztosítók számára, a NEAK viszont erősebb ellenőrzési és szolgáltatásvásárlási funkciót kap. Ha ezek meglesznek akkor át tud állni az állam a szektorsemleges finanszírozásra. Ez egy vadonatúj megközelítés a kormány részéről a magánszektor irányába. Mivel a gasztroenterológia erősen érintett, sok a magánszolgáltató – az MGT elnökeként mit szól a felvetett elképzeléshez?
– A szektorsemleges finanszírozás gondolata üdvözlendő, a betegek szempontjából igazságos lenne, hisz fontos, hogy az általuk befizetett adók fejében ellátáshoz juthassanak. A magánszektor felől közelítve azonban gazdasági kérdés, a részletszabályok ismerete nélkül nehéz egyértelmű állást foglalni. Ha azt reméljük, hogy a különféle beavatkozásokat a valós áron vagy azokhoz közelítve finanszírozza a biztosító, akkor lehet, hogy lesznek olyan műtétek – mint például egy altatásos kolonoszkópia –, melyért biztos csak elenyésző pénzt utal majd az állam. De lesznek olyanok is, melyek esetében a NEAK-finanszírozás már érzékelhető nagyságrendet képvisel majd. Mondok egy példát, egy laparoszkópos epehólyag-eltávolításért jelenleg hozzávetőleg 300-400 ezer forintot utal a NEAK a közkórháznak, ez a beavatkozás jelenleg a magánszolgáltatói piacon 680 ezer forint körül mozog. Ha ezt a műtétet szektorsemlegesen finanszíroznák, akkor a beteg jól járna, hisz a korábbi árnál jóval kedvezőbben juthatna hozzá a műtéthez. De, mint mondtam, az ördög a részletekben rejlik. Ha szabályozás például maximalizálná a támogatáson felüli kérhető beteg-hozzájárulás mértékét, akkor nem biztos, hogy a piac él majd a lehetőséggel, kötelezni meg nem lehet erre senkit.

– Biztos ebben, gondoljunk csak a meddőségi centrumok államosítására?
– Nos, igaz, hogy bármi megtörténhet, de szerintem azt kellene elérnünk, hogy a magán- és állami egészségügyi szolgáltatások közötti együttműködés erősödjön annak érdekében, hogy a betegek számára biztosíthassuk a magas színvonalú, biztonságos és hozzáférhető ellátást.

– Egyébként, amikor a szekciókat alakították ki, mivel a magánszolgáltatói piacon erősen érdekelt a szakma nem gondoltak arra, hogy erre is érdemes lenne létrehozni egy bizottságot?
– Egyrészt már van a magánszolgáltatóknak szakmai szervezetük, másrészt az általam vezetett Stratégiai Bizottságba olyan személyeket is meghívtam, akik érdekeltek a magánpiacon. Csak óvatosan szabad mozogni ezen a területen, hisz versenytársakról beszélünk, nem mindig mindenkinek ugyanaz az érdeke.

– Egy még ki nem hirdetett kormányrendelet-tervezet megszüntetné azt a helyzetet, hogy a magánegészségügy szakmai hibáinak korrigálására ingyenes védőhálót nyújtson az állami egészségügy – erről a tervéről már több alkalommal beszélt az egészségügyért felelős államtitkár, dr. Takács Péter.

– Kétségtelen, hogy néha magam is látok olyan, magánellátásban készült diagnosztikai felvételt, melyről látható, hogy az adott eszközt tíz évvel ezelőtt le kellett volna cserélni. Szakmai társaságként nincs jogosítványunk arra, hogy bárkit, bármilyen szolgáltatót minősítsünk – így erről MGT-elnökként nem tudok nyilatkozni. Ahogy a magán-, úgy az állami ellátórendszerben is fontos a folyamatos minőség-ellenőrzés és -fejlesztés a szakmai hibák korrigálása és a betegbiztonság garantálása érdekében. Időszerű lenne, hogy az áhított minőségi ellátás érdekében végre a közellátásban is reális áron finanszírozzák a beavatkozásokat. Egy kolonoszkópiáért – ha nincs polip – körülbelül tízezer forintot fizet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Mostani árakon csak az endoszkóp elmosása is 2500 forint körül van, gondolom, nem nehéz kiszámolni, hogy a fennmaradó pénzből képtelenség finanszírozni ezt a beavatkozást.

A nagy értékű, egyszer használatos eszközök finanszírozása ma csődbe viszi a kórházakat. Miközben egy ERCP-vizsgálatért a biztosító 30-40 ezer forintot fizet, a vizsgálat során használt egyszer használatos vezeték darabja 80 ezer forintba kerül. Ha semmi extra nem történik, és csupán eltávolítok egy epekövet, annak a szimpla anyagköltsége 200 ezer forintra tehető – persze, ilyenkor az egészségpolitikusok hozzáteszik, hogy ennek a költsége be van építve a HBCS-be, ezúton jelzem feléjük, hogy ez már rég nincs így. De vehetjük a biopsziás fogót vagy a polipektómiás hurkot is – igaz, ezek kisebb összegek, én is dolgozom a magánellátásban, ott természetes, hogy az egyszer használatos eszközt egy betegnél használjuk, az államiban ez nem így van.

A nélkülözhetetlen orvos mítosza: beszélgetés dr. Novák Jánossal

A nagy kiadás miatt sorra zárnak be Budapesten az ERCP-centrumok, a nagy terhelés pedig rászakad a III-as progresszivitási szinten lévő szolgáltatókra. Nekünk muszáj szolgáltatnunk, de már nem bírjuk a terhelést sem vizsgálatszámban, sem költség tekintetében is. Ellátási kötelezettségünk van, életmentő beavatkozásokat végzünk. Most ott tartunk, hogy két hét után elfogy a keretünk. Azt hiszem, hogy ennél a pontnál el is érkeztünk a Finanszírozási Bizottsághoz, melyet Gurzó Zoltán vezet, aki két évtizede nagyon sokat dolgozik azon, hogy reálisan finanszírozza az állam a tevékenységünket. Részsikereink vannak ugyan, de a mi tevékenységünk még mindig borzasztóan ráfizetéses az állami ellátórendszerben – így nem vagyunk népszerűek az intézményvezetők körében. Nyilván eddig ezeket az anomáliákat szakmai alázattal, ügyeskedve, kerülőutakon meg tudtuk oldani. De én a saját osztályomon már nem adom ehhez a nevem, ha nem változtatunk a magatartásunkon, semmi sem változik – változásra van szükség!