A kiégés azonban korántsem csak az egészségügyben dolgozókat sújtja: a kiégés társadalmában élünk, állítja már címében is a koreai-német sztárfilozófus, Byung-Chul Han magyarul is megjelent sikerkönyve. A teljesítmény társadalma úgy gyarmatosította az életünket, írja Han, hogy a kívülről érkező elvárásokat belső kényszerre váltotta: a lázadás elfojtása az önkizsákmányolás formájában jelenik meg, és az egyén önként hajszolja magát a teljes kiégésig.
A kimerültséggel, csökkent hatékonyságérzéssel, deperszonalizációval és negatív attitűdökkel járó kiégés egyébként a Betegségek Nemzetközi Osztályozása szerint nem betegség, hanem foglalkozási jelenség. Először egy német pszichológus, Herbert J. Freudenberger kezdett beszélni róla, és ő alkotta meg az első definícióját is 1974-ben (munka miatt bekövetkező mentális és fizikai kimerülés).
Definíció szerint tehát a kiégés nem betegség, de súlyos betegségek kialakulását jelzi előre. A témába vágó prospektív vizsgálatok szerint (2) hiperkoleszterinémia, 2-es típusú diabétesz, koronáriabetegség, váz-izom rendszeri fájdalom, fejfájás, gasztrointesztinális panaszok, légzőszervi problémák és súlyos sérülések alakulhatnak ki a talaján, és a 45 év alatti korosztály fokozott mortalitásával jár együtt.
Kiégett generáció
Vagyis a kiégés nemcsak azért lehet érdekes az orvosok számára, mert az egészségügyben dolgozók körében az átlagosnál is nagyobb arányban jelentkezik, hanem azért is, mert népbetegségnek számító kórképek kialakulásában játszik közre, és óriási mértékben érinti a fiatalokat. Ez utóbbiak körében olyannyira gyakori, hogy az 1980 és 2000 között született fiatal felnőtteket Anne Helen Petersen 2020-ban – egyelőre még csak angolul – megjelent sikerkönyve (Képtelen vagyok: Hogyan váltak a milleniálok a kiégett generációvá) nyomán egyenesen a kiégett generációnak nevezik. (3) Byung-Chul Han mellett Petersen is hangsúlyozza: nem egyéni, hanem társadalmi problémáról van szó.
A kiégést az orvosok körében vizsgáló tanulmányok ehhez azt is hozzáteszik: intézményi problémák is elősegítik a jelenség kialakulását, így megoldása is csak az egyéni, intézményi és társadalmi szint együttes figyelembevételével képzelhető el.4,5
Kiégés a Covid előtt
A kiégés gyakorisága a gasztroenterológusok körében az USA-ban készített felmérések szerint már a Covid-járvány előtt is 37–50%-os volt. (6) A fiatalabb életkor ennél a foglalkozásnál is szignifikánsan magasabb kiégéskockázattal jár együtt.
Az okok között felsorolják, hogy a gasztroenterológusok nem részesültek megfelelő oktatásban a kommunikációs és menedzserképességek területén, illetve kimutatták, hogy jóval veszélyeztetettebbek azok, akik munkaidejük kevesebb mint 20%-át tölthetik azzal a tevékenységgel, ami számukra a legjelentőségteljesebb (betegellátás, kutatás, oktatás, adminisztráció, kinek mi)
Ezért a kiégés megelőzésének számos egyéni lehetősége közül a gasztroenterológusokkal foglalkozó szakirodalom azt tartja a legfontosabbnak, hogy a fiatal orvos legyen tisztában azzal, melyek azok a karrierhez köthető faktorok, amik őt személy szerint hozzásegíthetik a boldogsághoz, illetve amelyek kiégést okozhatnak, és legyen képes felismerni a kiégés tüneteit.
Szervezeti szinten a fiatalt jól mentoráló osztályvezető szerepe a legfontosabb. A kutatás egyébként arra is rámutatott, hogy a kiégés megelőzésében az intézmény szerepe jóval nagyobb, mint az egyén lehetőségei, és hosszú távú eredményt is csak az egyéni és intézményi megközelítések kombinációja tud biztosítani.
Melyek azok az egyéni tényezők, amik kiégést okozhatnak a fiatal gasztroenterológusoknál?
- Elégtelen önismeret, valamint a kiégés lehetőségének, tüneteinek nem kellő ismerete.
- Nem strukturált vagy nem adekvát mentorálás, a személyes képességek és célok elégtelen figyelembevétele a karrierút felépítése során.
- A fizikai és mentális egészséget támogató erőforrások hiánya.
- Nagy adminisztratív terhelés.
Melyek az intézmény lehetőségei a kiégésmegelőzés területén?
- A vezetőség megteremti azt a területet (niche), ahol a fiatal a számára legjelentőségteljesebb munkát végezheti, és időt is biztosít ehhez.
- Adminisztrátorok és felhasználóbarát elektronikus adatrögzítő szoftverek alkalmazása.
- Olyan munkahelyi kultúra kialakítása, ami segíti a gasztroenterológusok integrációját, támogatja jóllétüket, és biztosítja szakmai fejlődésüket.
A gasztroenterológusok kiégését megelőző módszerek a klinikai praxisban:
- Flexibilitás a munkaidő beosztásában: legyen kb. 20%-nyi idő a klinikus számára legérdekesebb tevékenységre
- A munkaterhelés igazságos elosztásával, amikor a napi munkaterhelés, a szabadságok, a hétvégi ügyelet beosztása nem kedvez az idősebbeknek, javítja a csapatmunkát és a fiatalok önértékelését.
- A döntéshozatalban és az irányításban való részvétel kritikus tényező a kiégés megelőzésében, ahogy a nyílt, kollegiális kommunikáció is.
- A nemet mondás képességének megtanulása: felesleges beavatkozások, konzultációk elkerülése, szükség esetén a beteg másik orvoshoz irányítása.
- Vedd körül magad nagyszerű, motiváló kollégákkal: a kollaboratív projektek nagy motivációt jelenthetnek, a hasznos visszajelzések innovatív ideákat eredményezhetnek.
- A munka-magánélet egyensúly kialakítása: rutinszerűen legyen idő mindennap és minden héten a családra és a gyerek(ek)kel közös aktivitásra.
- Napi rendszerességgel végezz testmozgást és legyenek feltöltődést biztosító hobbijaid.
Nemcsak a populáris sajtóban, de a szaksajtóban is felkapott téma az orvosok kiégése, olyannyira, hogy egy 2020-as áttekintő közlemény szerint naponta több mint egy tanulmány jelenik meg a témában. (4) Az orvosok krónikus kiégésének következményeit vizsgáló tanulmányok azonban hiányoznak, ahogy azzal kapcsolatban sincsenek vizsgálatok, hogy hosszú távon milyen megbetegedések alakulnak ki az orvosok körében a kiégés talaján. Megoldásként a legtöbb tanulmány a csak rövid távon hatékony egyéni intervenciókat tárgyalja (stresszmenedzsment, relaxáció, testedzés, kortárs segítő programok, kognitív terápia, tudatosságalapú megközelítések), de felhívják a figyelmet arra, hogy az orvosok kiégése a romló szakmai munka következtében megduplázza a betegbiztonságot veszélyeztető incidensek gyakoriságát, és megkétszerezi a betegelégedettség csökkenésének kockázatát. (7)
Kiégés és Covid-járvány
Az amerikai orvosok fele már a Covid-járvány előtt is azt mondta (még a kevesebbet kereső fiatalok is), hogy éves jövedelméből legalább 20 000 dollárt feladna, ha csökkenhetne a munkaideje. (8) A járványkezelés további óriási terhet jelentett az orvosok számára, bár egy friss felmérés szerint a kiégett orvosoknak csak 8%-a véli úgy, hogy kiégésének első rendű oka a Covid-betegek ellátásával járó stressz. (9) Mindazonáltal, az önmagát kiégettnek minősítő orvosok 21%-a azt válaszolta, hogy kiégése a járvány kezdete óta alakult ki.
Az amerikai orvosok körében reprezentatív felmérésben 40%-osnak bizonyult azok aránya, akik 2020-ban kiégettnek érezték magukat, és a korábbiakhoz képest tovább nőtt a nemek közötti különbség (nők 51%-a, férfiak 36%-a mondta magát kiégettnek). Ez utóbbit a szakértők azzal magyarázzák, hogy inkább a nőkre hárult a gyermekek járvány alatti otthoni iskoláztatásának és ellátásának terhe, és a nők karrierlehetőségei szűkültek be jobban az áthelyezések során.
Azonban hiába kellett az orvosoknak saját magukra is veszélyes járványhelyzettel küzdeniük, a kiégésükben közreműködő legerősebb tényezőként 58%-uk a bürokratikus feladatokat nevezte meg.
A kérdésre: „Mit tesznek, hogy megküzdjenek a járvány okozta stresszel és a kiégéssel?”, a következő válaszok születtek: testedzést végez (48%), beszélget a családdal, barátokkal (43%), elkülöníti magát (43%). Az elkülönítés egyébként olyan sikeres, hogy az öngyilkossági gondolatokkal küzdő milleniális generációba tartozók 32%-a, az X-generációba tartozók 40%-a, a baby boomerek 41%-a senkivel nem beszél öngyilkossági gondolatairól (szakmánként eltérő arányban küzdenek az orvosok öngyilkossági gondolatokkal, legkevésbé az urológusok [11%], leginkább a szülész-nőgyógyászok [19%]). A kiégett válaszadók 7%-a veszi igénybe terapeuta segítségét, 20%-uk ezt azért nem teszi meg, mert fél az ezzel kapcsolatos szégyentől, és 47%-uk mondja azt, hogy munkahelyük nem nyújt segítséget a kiégéssel való megküzdésben.
Mely szakmába tartozó orvosok a leginkább kiégettek?
- Intenzíves szakorvos 51%
- Reumatológus 50%
- Infektológus 49%
- Urológus 49%
- Tüdőgyógyász 48%
- Neurológus 47%
- Családorvos 47%
- Belgyógyász 46%
- Gyermekorvos 45%
- Szülész-nőgyógyász 44%
- Sürgősségi orvos 44%
- Kardiológus 43%
- Nefrológus 43%
- Rehabilitációs szakember 41%
- Pszichiáter 41%
- Aneszteziológus 40%
- Gasztroenterológus 40%
- Immunológus, allergológus 39%
- Endokrinológus, diabetológus 39%
- Radiológus 36%
- Megelőző orvostanász, közegészségügyi szakember 35%
- Szemész 35%
- Sebész 35%
- Patológus 35%
- Fül-orr-gégész 33%
- Ortopédus 33%
- Onkológus 33%
- Plasztikai sebész 31%
- Bőrgyógyász 29%
Az USA-ban készült egy gasztroenterológusokra fókuszáló országos felmérés is, ami bemutatja, milyen pszichológiai egészségi állapotban vészelték át az amerikai kollégák a járványt. (10) A válaszadók 30,7%-a vélte úgy, hogy nincsenek eszközei a stresszel való megküzdésre, 25,5%-uk számolt be súlyos alvászavarról, 8,5% depresszióról, 7,2% szorongásról.
A kockázati tényezők a következők voltak: női nem, az otthonon kívüli izoláció, személyes védőeszközök hiánya, 60 évesnél idősebb kor, a munkában töltött évek száma, kevesebb mint 15 orvost alkalmazó munkahely.
Egy tanulmány erejéig legalábbis a gasztroenterológus rezidensek járvány alatti kiégésveszélyeztetettségével is foglalkoztak Amerikában, és megállapították: a megnövekedett munkakövetelmények, a csökkenő autonómia, a Covid-betegek ellátását biztosító áthelyezések miatt az új közegben való munka, az ismerős kollégák hiánya, a családtól való fokozott távollét, valamint az endoszkópos tanulási folyamat megszakadása mind növelte a kiégéskockázatot. (11) A tanulmányban említett kórház azzal segített a dolgozóinak, hogy pszichológus alkalmazásával létrehozott egy 24 órás segélyvonalat, és heti rendszerességgel tudatosságalapú videotréninget biztosított.
Megküzdés és szupervízió
Az egészségügyi dolgozók Covid-járvány alatti mentális problémáival foglalkozó tanulmányok egyébként mind hangsúlyozzák: a megküzdőképesség fejleszthető, és az, hogy az orvos az átélt stresszből pozitívan tud-e kijönni (poszttraumatikus növekedés) vagy kiégése krónikussá válik, netán poszttraumatikus stresszbetegség/PTSD alakul ki nála, nagyban függ attól, hogy a szakmai társaságok, az egészségpolitika, illetve munkahelye, szupervizora, főnöke milyen támogatást biztosít számára a járvány előtt, közben és után. (11−13)
A brit egészségügyi minisztérium alá tartozó Klinikai Kiválóság Nemzeti Intézete/NICE például azt ajánlja az osztályvezetőknek és szupervizoroknak, hogy miután a Covid-krízis lezajlott, mindenképpen biztosítsanak lehetőséget a különlegesen nehéz élmények megbeszélésére, a traumatikus narratíva helyett a jelentőségteli értelmezés kialakítására. (14) A NICE arra is felhívja az osztályvezetők figyelmét, hogy aktívan monitorozzák a személyzetet, és ismerjék fel, ha valamelyik beosztottjuknak segítségre van szüksége; ha ilyen kollégát azonosítanak az osztályvezetők, arra is képesnek kell lenniük, hogy megfelelő szaksegítséghez irányítsák az illetőt.
Veszélyes szakma
Az orvosok közötti magas öngyilkossági arány (1,44-szor magasabb, mint nem egészségügyben dolgozók esetén) javításával foglalkozó tanulmányok mind kiemelik, hogy az orvosok a megszégyenüléstől tartva az átlaglakossághoz képest is kevésbé hajlandók mentális problémáikról beszélni, holott a hallgatás kultúrájával szemben a nyílt dialógus a kollégák számára is megkönnyítené, hogy szükség esetén segítséget vegyenek igénybe. (15)
A tavalyi első járványhullám idején bejárta a sajtót dr. Lorna Breen New York-i sürgősségi orvos esete, aki a frontvonalban dolgozva maga is megfertőződött, majd kötelességérzettől fűtve hamar visszatért a munkába. Mindemellett azonban – ma már ismerjük a jelenséget – poszt-Covid (Covid utáni) tünetei alakultak ki, és megváltozott viselkedése, beszéde is. Az orvosnő kimerültsége nem kapott kellő figyelmet, és orvosokból álló családja meglepetésére is 2020. április 26-án öngyilkos lett. Hozzátartozói azóta egy törvény bevezetésével próbálják elérni, hogy csökkenjen az orvosok kiégése és öngyilkosságuk aránya (Dr. Lorna Breen Health Care Provider Protection Act). (16)
