A Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekciója ez évi tudományos ülését 2021. szeptember 9−10. között tartotta Hajdúszoboszlón, a Hotel Délibábban. A rendezvényt megelőző napon a Colon Szekció konferenciájához kapcsoltan a társaság ismét megrendezte az IBD Iskolát, mely során 20, a gyulladásos bélbetegségek iránt érdeklődő rezidens és szakorvosjelölt kapott átfogó betekintést a bélbetegek gondozásába, ellátásába, valamint interaktív esetbemutatásokon keresztül különböző témákra fókuszálva diszkutálhattak a résztvevők a hazai szakemberekkel.

A kongresszust a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekciójának elnöke, Kristóf Tünde és a Magyar Gasztroenterológiai Társaság volt elnöke, Molnár Tamás nyitotta meg. Kovács Ágota (a Colon Szekció első főtitkára) személyesen nem tudott részt venni a rendezvény megnyitóján, jókívánságait videóüzenetben küldte el a kongresszus résztvevőinek.

Az első nap szakmai előadásai

A rendezvény főtémája „A gyulladásos bélbetegség sebészeti vonatkozásai és határterületi kérdései” volt. Miheller Pál a műtéti indikációk és perioperatív ellátásról szóló előadását tandem előadások követték, melyek során Farkas Klaudia és Damjanovich László a sztenotizáló Crohn-betegség, Molnár Tamás és Micsík Tamás a dysplasia szűrése, kezelése, Sarlós Patrícia és Ábrahám Szabolcs pedig a posztoperatív rekurrencia megelőzésével kapcsolatban fejtette ki nézőpontját. A blokkot élénk diszkusszió követte.

A kávészünetet követően Kristóf Tünde és Szepes Zoltán tartott átfogó és gyakorlatias előadást a poliposis szindrómák és azok diagnosztikai kérdéseiről. Patócs Attila biztosította a hallgatóságot arról, hogy az ország minden területéről vállalják a molekuláris genetikai vizsgálatok elvégzését.

A program ezt követően gyógyszercégek által szponzorált szimpóziumokkal folytatódott. Az első az epesav-malabsorptio szerepéről szólt krónikus hasmenésben, kiemelve a cholestyramin hatékonyságát ebben az indikációban. Ezt követte a Crohn-betegség kezelésében alkalmazott új irányokkal és célokkal foglalkozó előadás.

Második kiemelt témaként „A haematochesiáról − két lábon a földön állva” témakörben a haematochesiás betegek diagnosztikai és terápiás nehézségeivel foglalkoztak a szakemberek. A témához kapcsoltan egy innovatív endoszkópos vérzéscsillapító eljárásról szóló támogatott előadást is hallhattak a résztvevők, majd a szabadon bejelentett előadások részeként a tematikus esetismertetések következtek.

A szabadon bejelentett előadások után nyelvészeti kitekintést élvezhetett a hallgatóság Kristóf Tünde és Ludányi Zsófia szellemes és tanulságos előadásának részeként. Ludányi Zsófia betegsége miatt előadását előre felvett formában nézhette végig a közönség, de ez sem gátolta meg a résztvevőket az aktív diszkusszióban, mely az előadásokat követte. A fenti programot a Prónay-emlékelőadás ünnepi percei követték. Az előadást idén Palatka Károly tartotta, aki szakmai életútjába beavatva mutatta be főbb eredményeit magával ragadó előadásán keresztül.

Tisztújító közgyűlés

A tisztújító közgyűlésen Farkas Klaudia főtitkári beszámolója után Szamosi Tamás ismertette a Szekció Szervezeti és Működési Szabályzatában (SZMSZ) bekövetkezett kisebb változtatásokat. Ezt követően a tagok megválasztották a vezetőség tagjait. Az SZMSZ alapján az elnök és a jövőbeni elnök automatikusan tagja a következő vezetőségnek, így a közgyűlés 5 vezetőségi tag választásáról döntött. Az új vezetőség megválasztása 38 érvényes szavazattal történt. Az új vezetőség tagjai: Kristóf Tünde (leköszönő elnök), Szamosi Tamás (megválasztott elnök), Farkas Klaudia, Gurzó Zoltán, Miheller Pál, Sarlós Patrícia és Szegedi László. Palatka Károly az MGT elnökségében betöltött pozíciójára tekintettel a Colon Szekció vezetőségi tagságáról lemondott.

A megválasztott vezetőség zártkörű ülésén Kristóf Tünde átadta Szamosi Tamásnak a Szekció elnöki feladatait, Farkas Klaudia újabb két évre a Szekció főtitkára maradt, a leendő elnöki funkció betöltésére Gurzó Zoltán kapott felkérést.

A vezetőségválasztást cégszponzorált előadások követték a budesonid MMX colitis ulcerosában és mikroszkópos colitisben történő alkalmazásával kapcsolatban gyakorlati tapasztalatokkal, hazai eredményekkel alátámasztva.

A hosszú, tartalmas tudományos napot kellemes vacsora zárta, amely kellő energiával töltötte fel a hallgatóságot a másnapi aktív kongresszusi részvétel érdekében. A résztvevők megkóstolhatták a Colon Szekció születésnapi tortáját is, amellyel Vincze Áron, az MGT elnöke köszöntötte a Colon Szekció jelen lévő alapító tagjait: Lakatos Lászlót, Nagy Ferencet, Nagy Györgyöt, valamint korábbi elnökét, Banai Jánost.

Második nap – videóblokk, Covid, Újszászy-díj

A konferencia második napját cégszponzorált blokk nyitotta meg, mely során a gyulladásos bélbetegségben alkalmazott vaspótlás költséghatékonyságáról, a célértékre történő kezelés jelentőségéről hallhattak a résztvevők.

A második nap kiemelt témája az „Operatív endoszkópia és szövődmények ellátása volt a fővárosban, Dunán innen és Dunán túl”. A videóblokkban kisebb technikai problémát leszámítva izgalmas endoszkópos eljárások és intervenciók bemutatását élvezhette a közönség Szepes Zoltán, Szegedi László, Horváth Miklós, Sahin Péter, Vincze Áron és Izbéki Ferenc előadásában. A videók betöltéséből fakadó kisebb csúszás miatt a diszkusszió egy részét a kávészünetben folytathatta a hallgatóság. Ezt követően két gyógyszercég szponzorált szimpóziumára került sor. Az elsőben a biológiai kezelés gyakorlati aspektusait hallgathatták meg a résztvevők, melyet egy interaktív kerekasztal-beszélgetés követett a colitis ulcerosa ellátásának magyarországi helyzetéről.

A délután folytatásában Szamosi Tamás számolt be a koronavírus-járvány alatt a betegellátás során nyert tapasztalatairól, majd az online bejelentkezett Lakatos Péter osztotta meg a járvány kezelésével kapcsolatos kanadai eredményeket. Az előadásokat élénk diszkusszió követte. A pandémia témájához kapcsolódó, szabadon bejelentett előadások blokkjában 5 előadó mutatta be saját eredményeit a Covid-vakcinációtól kezdve a pandémia vastagbélrák diagnosztikájára gyakorolt hatásáig.

A tudományos nap végén került sor a szabadon bejelentett előadások legjobb előadójának járó Újszászy-díj átadására, mely a Szekció megalapítójának, Újszászy László Professzor úr munkásságának állít emléket. Az idén az üléselnökök pontozása alapján a Colon Szekció vezetősége és a Magyar Bélbetegekért Alapítvány Kuratóriuma az emléklapot és a velejáró támogatást Fischer Tündének (Zalaegerszeg) ítélte, aki a Colon Szekció jövő évi tudományos ülésére nyert részvételi lehetőséget.

A kongresszus lezárását követően összefoglalva elmondható, hogy a Colon Szekció 2021. évi tudományos ülés szakmai programja hasznos továbbképzési lehetőséget teremtett a jelenlévők számára. A visszajelzések alapján, figyelembe véve a részt vevő centrumok magas számát is, a rendezvény színvonala méltó volt a 25 éve működő szekció eddigi munkásságához.

Bízunk benne, hogy a jövő évi tudományos ülés ismét alkalmat teremt a közös tanulásra, gondolkodásra, melynek szervezésére Izbéki Ferenc kapott felkérést.