– Mit gondol professzor asszony, azzal, hogy a a Klinikai Központ és a Debreceni Egyetem vezetősége – az országban elsőként – egy önálló Gasztroenterológiai Klinikát hozott létre, sikerült pontot tenni egy dilemma végére? Tudom, régóta vívódik a szakmájuk azon, hogy a belgyógyászat részeként, vagy ahogy a kardiológia tette, abból kiválva, önálló szakterületként tekintsen önmagára.
– Szerintem az, hogy a gasztroenterológia önálló klinikát kapott, fantasztikus eredmény és talán szimbolikusan le is zárja az említett dilemmát! Az elmúlt évtizedben a belgyógyászattal, mint egységes szakmával kapcsolatos szemlélet folyamatosan változott. A kardiológia volt az elsőként „kiszakadó” szakterület, most mi következünk. A számok önmagukért beszélnek: a kardiológia után mi vagyunk a második legnagyobb diszciplína, a gasztroenterológiai és a hepatológiai kórképek a belgyógyászati esetek egyharmadát lefedik. Az elmúlt évtizedek fejlődése nyomán nem lehet minket a konzervatív belgyógyászati szakmák körébe sorolni. Csak Hajdú-Bihar megye vonatkozásában évente közel 45 ezer beteg fordul meg a gasztroenterológiai és hepatológiai ambulanciákon, és 17 ezer endoszkópiát végzünk. A járóbetegek ellátása terén pontosan ott tartunk, ahol a kardiológia.
– Mindeközben pedig kicsit kalandoznak is, hisz például beléptek a sebészek „felségterületére” is.
– Valóban lépkedünk, a gasztroenterológia ma már különféle divíziókra tagolódik, gondoljon arra, hogy például az operatív endoszkópia egy teljesen új invazív ágazattá fejlődött. Mi itt és most Debrecenben arra vállalkozunk, hogy megpróbáljuk el- és körülhatárolni azokat a szubdiszciplínákat, amelyekkel még eredményesebben tudjuk gyógyítani betegeinket. A képzési metódusunkkal igyekszünk ezekre a részterületekre vezető szakembereket, specialistákat képezni, részben az ő tevékenységük jelent majd garanciát a fejlődésre.
– Molnár Tamás professzor úr szerint a hallgatók oktatással szembeni elvárása nagyon megváltozott, „teljesen más eszközökkel kellene operálni”, tanítani – a hagyományos módszerekkel ma már nehéz megtölteni egy nagy előadótermet.
– Igen, ezzel tisztában vagyok én is, az utóbbi évtized során az orvostudomány és informatika jelentős fejlődése új kihívások elé állítja az oktatókat a klinikai orvostudományok területén.
A rohamosan növekvő és változó ismereteink pedig egy újfajta gondolkodásmód és tanulási készség elsajátítását teszik szükségessé. Ezért célkitűzéseim között szerepel a gasztroenterológia és hepatológia graduális és posztgraduális oktatási reformja is, mégpedig a tükrözött osztályterem („flipped classroom”) filozófiájára, az Európai Májkutató Társaság és az UEG tudásanyagára, metódusára építve.
Elképzeléseim szerint hallgatóink a lexikális tudásukat e-learning oktatás keretein belül gyarapíthatnák. Oktatóink a különböző témakörök előadásait rögzítenék, ezek az összefoglalók tartalmaznák az adott gasztroenterológiai betegségcsoportok esetén a legújabb szakmai irányelveket a betegség etiológiai, patofiziológiai, diagnosztikai, illetve kezelési vonatkozásai tekintetében. Kiemelt figyelmet fordítanánk azokra a pontokra, melyek jelenleg nem szerepelnek a tankönyvekben, hanem a nemzetközi szakirodalomban jelennek meg irányelvek formájában, illetve nemzetközi kongresszusok, továbbképzések anyagát képezik. Online konzultációs lehetőségeket is szeretnénk biztosítani a tananyaggal kapcsolatosan, fontos, hogy a hallgatókban felmerülő kérdéseket személyesen is meg tudjuk válaszolni. Emellett a gyakorlati oktatás teljes átszervezését is tervezzük.
– Ez mit jelent a gyakorlatban?
– A gyakorlati oktatás előtt a hallgatóktól azt várjuk el, hogy egy-egy adott témakörben (pl. akut hasnyálmirigy-gyulladás vonatkozásában) felkészültek legyenek, a tudásukat szintfelmérő segítségével ellenőrizzük. Ha megfeleltek, akkor ezt követően az adott altémakörben leginkább jártas kollégáinkhoz jelentkezhetnek be gyakorlatokra az előre meghirdetett időpontokban – kis csoportokban (maximum 3−5 fő). A gyakorlatok alkalmával közösen állítjuk majd fel egy-egy beteg diagnosztikai és kezelési tervét, a fizikális vizsgálattól kezdve a laboratóriumi és képalkotó, valamint endoszkópos eredmények áttekintésével. Napjainkban a hallgatóknak két fontos új típusú tudásra, képességre van szükségük, melyeket szeretnénk bennük erősíteni a problémaalapú tanulási módszer segítségével. Az egyik az összefüggések megértése, a másik a megbízható forrásból származó önálló tudás bővítésének képessége, mely lehetővé teszi a legfrissebb tudományos eredmények kritikus értékelését és azok beépítését a mindennapi gyakorlatba. A gyakorlatok elfogadtatásához pedig a hallgatóknak egy esettanulmányt (case report) is be kell majd nyújtaniuk írásos formában. Emellett a blokkgyakorlat során, illetve szigorló évben a belgyógyászati gyakorlat gasztroenterológiai osztályos részének keretén belül a hallgatókat az eddigiekhez képest „mélyebben” szeretnénk bevonni a betegellátásba, úgy, mint kórlapok írása, különféle beavatkozások elvégzésének elsajátítása, terápiás tervek felállítása, illetve ügyeletekben való aktív részvétel felügyelet mellett – a nemzetközi oktatási rendszer mintájára.
Célunk, hogy a rezidensképzéshez érve a kezdő orvos kellő gyakorlati ismerettel rendelkezzen, a betegellátás folyamán számos kompetenciáját már tudja alkalmazni. Így lehetővé válik az, hogy a posztgraduális oktatás (rezidens-, illetve szakorvosképzés) keretében magasabb szintű, minőségi szakorvosképzés valósuljon meg, mely a modern orvoslás alapját képezi.
– Az elképzelés nagyon összecseng a Hegyi Péter professzor úr által meghonosított transzlációs medicina szemléletével.
– Valóban, a transzlációs medicina magyarországi alapkövét ők már letették, nekünk csak használni, alkalmazni kell ezt az újfajta megközelítést. Alapvetően nekem, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának a kutatás mindig a szívem csücske marad, ebből a szempontból nekem Udvardy Miklós professzor úr volt a tanítóm, aki azt vallotta: az az orvos, aki tudományos munkát végez, az a betegágy mellett is gondolkodik, és igényesen végzi a szakmai munkáját. Úgy vélem, az alkalmazott klinikai kutatásnak nagy jelentősége van, és Hegyi Péterék ebben úttörők a Transzlációs Medicina Intézettel és szemlélettel. Ennek már egy részét mi is elsajátítottuk, de még most is tanulunk, hisz mi nem így nevelkedtünk, nem ezt tanultuk.
– A tudomány gyakorlása az egyetemeinken ma leginkább csak „hobbi” – derül ki gastro.ferring.hu portálon abból a cikkből, mely a PhD-hallgatók jövőjét, a doktori iskolák teljesítményét elemezte. Hegyi Péter ebben a cikkben elgondolkodtató számokkal szembesített minket: két orvostudományi egyetem adatait elemezve maga is megdöbbent – mondja −, amikor azzal szembesült, hogy az orvoskarokon és a klinikai központokban orvosként/oktatóként/kutatóként dolgozók közel 75%-ának nincs évente első vagy utolsó szerzős, 50%-ának pedig társszerzős közleménye impaktfaktorral rendelkező újságban. A vizsgált Doktori Iskolák 507 témavezetője nagyjából felének (53%-ának) ötéves periódust vizsgálva nem volt PhD fokozatot szerzett hallgatója. Szeretne ezen változtatni?
– Én ebben a tekintetben nem sztár szeretnék lenni, az én feladatom az, hogy a csapatomat helyzetbe hozzam, irányt mutassak. A probléma valós, ám én nem erőből szeretném megoldani ezt, építkeznék inkább. Ma egy TDK vagy PhD hallgató belépésekor a klinika tudományos érdeklődése nyomán, Hegyi Péterék modellje szerint közösen kidolgozunk egy adott betegcsoportra vonatkozó regisztert és tudományos programot – igyekszünk a megválaszolatlan klinikai és tudományos kérdéseinkre választ kapni. A tudományos érdeklődésünkre épülő stratégiánk mentén igyekszem bevonni az idősebb generációt.
Ha valaki tutorként „elindul” egy hallgatóval, akkor számára nem lesz probléma felkarolni egy második, harmadik hallgatót sem. Én remélem, hogy a következő két év során el tudom érni azt, hogy minden PhD-val, habilitációval rendelkező oktatónk divíziójában legyenek TDK-s, PhD-s hallgatók.
Törekszem rá, hogy Magyarországon, de akár Európában is kiemelkedő eredményeket tudjunk rövid, hosszú távon elérni. A szkeptikusokat szeretném „megnyugtatni”: ez egyáltalán nem lehetetlen! Mernünk kell nagyot álmodni és felnőni az álmainkhoz. Hat évvel ezelőtt, 2016-ban sikerült a Gasztroenterológiai Tanszék hepatológiai munkacsoportját egy európai rendszerben akkreditálni (EF-CLIF Konzorcium, European Foundation for the study of Chronic Liver Failure). Robbanásszerű fejlődésnek lehettünk szemtanúi azáltal, hogy egy egységes szemlélet szerint folytattuk a betegek kezelését az osztályon, és végeztük ezt követően a gondozásukat járóbetegként. A májcirrózisos betegek ellátására kidolgozott klinikai regiszterbe két éven keresztült nagyon tudatosan rögzítettük az ellátási eseményeket. A betegellátás szerkezetének átalakításával, a hepatológiai akut kórképek modern szemléletű betegirányításával, valamint az Európai Májkutató Társaság (EASL) klinikai útmutatóinak gyakorlati alkalmazásával sikerült elérni, hogy a krónikus májbetegek kezelésének eredményessége tekintetében a centrum színvonala a legkiemelkedőbb nyugat-európai központokéval vetekedjen, amelyet az is jelzett, a munkacsoport megkapta a legeredményesebb centrumnak járó kitüntetést. 2019-ben pedig ezt követte egy második európai akkreditáció, az Európai Referencia Hálózat Ritka Májbetegségek (ERN RARE-LIVER) centrum, melynek segítségével jelentős javulást tudtunk elérni a különféle autoimmun májbetegségek diagnosztikájában, kezelésében és gondozásában.
– Miért nem tudják ezt a sikert lefordítani a politika nyelvére?
– Igyekszünk, de a politikai kommunikáció nem az erősségünk, az egy másik szakma. Mi a saját szakmánkat műveljük és ezzel szeretnénk a továbbiakban is elsősorban foglalkozni. Hegyi Péterék most ezzel is próbálkoznak a hasnyálmirigy-betegségek kezelésében elért eredményeik mentén, ez a folyamat, ha lassan is, de elindul, elindult. Fontos lenne az előrehaladott májfibrózis/-cirrózis azonosítására is rendszeres szűrőprogram elindítása, azonban egyelőre sem hazánkban, sem Európa többi részén sincs. A megelőzésen túl, a már kialakult májfibrózis időben történő felismerésével a halálozás csökkenthető lenne, hiszen ebben a stádiumban a kiváltó ok kezelésével/megszüntetésével a folyamat még reverzibilis lehet. Ugyanez igaz a már kialakult, de még kezdeti stádiumban lévő májcirrózisra is. A kórkép azonban aluldiagnosztizált, mert a kompenzált fázisában a májcirrózis még gyakran tünetmentes. Figyelemre méltó tény az is, hogy a középsúlyos, súlyos fibrózis vagy akár májcirrózis fennállása esetén is a betegek jó részének még májenzimeltérése sincs. A betegség korai stádiumban történő felismerése így sem klinikai, sem laboratóriumi oldalról nem megoldott. A májcirrózis vagy májelégtelenség miatt első alkalommal kórházi felvételre kerülő betegek esetén, azok 73%-át korábban nem vizsgálta hepatológus szakorvos. Itt is változásokra van szükség!
– Már csak azért is, mert ma már számos ország előttünk jár, főként az egészségügyi szakdolgozók speciális képzése terén. A gastro.ferring.hu portálon megjelent egy interjú dr. Erőss Bálinttal, aki angliai tapasztalatain alapulva kritikával illette a hazai képzési rendszert. Azt mondta, „nagy hiba, hogy Magyarországon nem akarunk külön-külön, kisebb részterületekre vonatkozó kompetenciákra adó képzési rendszert működtetni, egyből valami nagy, átfogó komplex területre képezzük csak az embereket.” Mivel az orvosképzésről már beszéltünk, mit gondol, kell-e, s ha igen, akkor miként változtatni az egészségügyi szakdolgozók képzési szisztémáján?
– Muszáj lesz, ez nem is kérdés. IBD nővérképzés már van itthon, mi az ERN RARE-LIVER programban teljes jogú tagként vagyunk jelen. Most indul egy hepatológiai nővéreket képző programjuk, melyhez csatlakozunk. Ezen projekt tapasztalatai nyomán egy-két év múlva Magyarországon is érdemes lesz elindítani egy ilyen típusú képzést. A nőgyógyászatot alapul véve a szonográfusok mintájára a hepatológia terén elasztográfusok képzését is életszerűnek tartanám. De a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben lehetne támaszkodnunk a gyógyszerészek tudására is, nálunk az osztályon van gyógyszerész és gyógyszerész szakasszisztens is, a betegek gyógyszerelését ők követik, átnézik. Javaslattételi lehetőségük van, együtt dolgozunk a magas színvonalú betegellátás megvalósulásáért. A betegedukációt segítő, erre szakosodott nővérekre is szükségünk lenne. Az európai programok kapcsán a betegek életminőségével kapcsolatos felmérések sokat segítenek abban, hogy „kicsit távolabbra nézhessünk”, hogy megértsük, a betegeink hogyan élik meg a betegségüket, számukra mi fontos, és miben várják a mi segítségünket.
A jövőben a gyógyító munkánkba egyre jobban be fognak maguk a betegek is vonódni, meg kell tanulnunk, hogy közösen küzdünk a cél, a gyógyulás érdekében.
A mi klinikánkon például most alakítottunk ki egy beszélgetőszobát, ahol a beteg nyugodt körülmények között találkozhat a pszichológussal vagy a pszichiáterrel, ha erre szükség van. Egy másik fejlesztendő és a szakképzés szempontjából is kiaknázatlan, ígéretes és hasznos terület a táplálásterápia – a gasztroenterológiában ez kulcskérdés –, erre sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. A gyógyszeres kezelés mellett a táplálásterápia, a mozgásterápia és a beteg lélektanának együtt történő kezelése alapvetés – az én szakmai felfogásom szerint. Arra törekszem, hogy a betegeink ne csak medikális orvosi segítséget kapjanak, hanem minden olyan szupportív támogatást is, ami nyilván javítja az életminőségüket, növeli az életkilátásaikat.
– Professzor asszony, mivel lenne elégedett 5 és 10 év múlva? Az ön lelkesedésével a hazai viszonyok (HR-helyzet, jogszabályi környezet) között meddig, hová juthat?
– Szeretném, ha Debrecenben a gasztroenterológia minden területén kiemelkedő színvonalú ellátást tudnánk megvalósítani. Ahol fejlődnünk kell, vagy éppen egy új, nálunk még nem művelt gasztroenterológiai szakterületet megvalósítani, ott támaszkodni szeretnék azon hazai centrumok segítségére, akik előttünk járnak, mint pl. a szegedi endoszkópos ultrahangos vagy a tápcsatornai motilitási munkacsoport. Azokon a szakterületeken, és ide tartozik a hepatológia is, ahol az országban és Európában már kiemelkedő teljesítményt tudtunk felmutatni, segíteni szeretnénk a hazai centrumok fejlődését. Hiszek abban, hogy összefogással, az egymástól történő tanulással, a gasztroenterológiai szakma iránti elkötelezettséggel és a betegeink iránt érzett felelősséggel képesek leszünk a 21. századi betegellátás igényeinek megfelelni és ebben az újonnan megalakult Gasztroenterológiai Klinika zászlóshajó lehet.
