Család, munka, vezető beosztás
Nem először teszik fel nekem azt a kérdést, hogy vagyok képes egyensúlyozni az anyai feladatok, a betegellátás és a vezetői státusszal járó feladatok között. Legtöbbször nehezen, de ez egy érdekes kihívás a mindennapokban. Bevallom, gyakran keverednek a gondolataimban az anyai és a szakmai teendők. Néha a kórházban a pár perces pihenőidőben azon gondolkodom, vajon mi lehet a gyerekeimmel az iskolában, vagy éppen azon, mit kell majd még aznap intéznem velük kapcsolatban. Máskor a sportpálya lelátóján ülve a be nem fejezett szakmai teendőimen elmélkedem. Minden területen törekszem a megfelelésre, de ez sokszor inszufficienciaérzést szül.
Az évek alatt azonban rá kellett jönnöm, nem tudok, és talán nem is kell mindig, minden helyzetben másoknak megfelelni, nem kell tökéleteset nyújtani, elég, ha az ember „csak” jó. Azt is el kellett fogadnom, hogy a nőknek sokkal többet kell bizonyítaniuk, teljesíteniük az elismeréshez, különösen, ha az egészségügyben vezetői státuszt töltenek be. Át kell törni azt az ódivatú felfogást, hogy az a nő, aki ambiciózus a munkájában, az karrierista, és biztosan rossz anya vagy feleség. Akinek gyermeke, gyermekei vannak, megtanulja beosztani az idejét, úgy szervezni a dolgokat, hogy a nap 24 órájába a 36 órát is kitöltő feladathalmaz beleférjen, és a még váratlan helyzetek okozta bonyodalmak elviselésére is maradjon energiája, illetve „újratervezés” után megoldása. Véleményem szerint a női vezetőkre általánosságban igaz, hogy még a racionális döntéseiket is áthatják az érzéseik, döntéseik előtt számos érzelmi szempontot mérlegelnek. A női vezetők – akik munkájukon túl gyermekeik mellett is helytállni kényszerülnek – az állandó időhiány miatt hozzászoknak a gyors döntési kényszerhez, melyet sikerrel alkalmazhatnak munkájuk során is. Nehéz jó orvosnak és jó anyának lenni egyszerre, de szép és izgalmakkal teli feladat. A szakmai munkánk jó vagy rossz döntéseinek következményei hamar kiderülhetnek, de a gyereknevelésünk esetleges hibáira csak évek múltán derül majd fény. És addig, amíg gyermekeinktől visszajelzést nem kapunk, mindennap otthon is úgy kell „dolgoznunk”, hogy sohase tehessünk szemrehányást magunknak, hogy nem tettünk meg mindent. Ha ügyesek vagyunk, a munka, a szakmai ambíció és a gyereknevelés nem egymás kárára megy. Kiegészíti és segíti egymást, lehetőséget ad arra, hogyha az adott életperiódusban sikeres vagy az egyikben, kellőképpen feltöltődj ahhoz, hogy elviseld a másik terület nehézségeit.
Dr. Habil Gasztonyi Beáta PhD, belgyógyász, gasztroenterológus, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház osztályvezető főorvosa
Rengeteg munka és sok boldogság…
Miként lehet nőként, gasztroenterológus vezetőként, családanyaként egyszerre helytállni, minden elvárásnak megfelelni? Bizony nem egyszerű. A gasztroenterológiai munka számomra tudás, manualitás, minőség, precizitás, kitartás, a betegekkel szembeni empátia és a kollégákkal szembeni segítségnyújtás. Az endoszkópia részemről maga egy szerelem. A család és a gyermek meghittség, törődés, áldozatvállalás, egymás iránti megbecsülés, nagyon-nagyon mély szeretet, felhőtlen mosolyok.
A karrierem kiteljesedéséhez hozzásegített drága szüleim támogatása. Rengeteg munka a betegekért, a kórházért és az
osztályért tett áldozatvállalás. Így lehettem a betegek által szeretett fiatal doktornőből tudományosan is elismert, keresett gasztroenterológus főorvos. Az utóbbi két és fél évben egymástól 120 km-re kellett egyszerre osztályt és háztartást vezetnem, nem kis kihívást jelentett számomra. Családom az együtt töltött hétköznapok, kirándulások, nyaralások mellett részt vett szakmai megmérettetéseimen is. Ott voltak a PhD-védésemen és az általam szervezett rendezvényeken.
A rengeteg munka és a sok boldogság, talán ez életem vezérfonala. Megerősítést ad ehhez a betegeim, barátaim, kollégáim, családom által adott rengeteg pozitív visszajelzés, gyógyszerészhallgató Laura lányom szemében csillogó és ki is mondott büszkeség. Aki nemcsak a legjobb orvosnak, hanem a világ legjobb édesanyjának is tart.
Dr. Lakner Lilla PhD, belgyógyász, gasztroenterológus, Belgyógyászati Centrum, I. Sz. Belgyógyászati Osztály, Csolnoky Ferenc Kórház, osztályvezető főorvos
A munkahelyi sikerélmények nélkülözhetetlenek a
boldog családi élethez
Hiszek abban, hogy a család és munka egyensúlyba hozható, igaz, a 24 órás nap sokszor kevés hozzá. Vannak anyák, akiket szülés után a babával foglalkozás és a házimunka kielégít, én nem tartozom, nem tartoztam közéjük. Már a GYES alatt is arra törekedtem, hogy az ébrenlét minden percét a kislányommal töltsem, de az alvási időszakban villámgyorsan megcsináltam az otthoni „kötelező” teendőket, és számomra a kikapcsolódást az jelentette, ha cikkeket olvashattam, lépést tarthattam a tudománnyal és készülhettem egy-egy előadás megtartására, egy-egy cikk megírására. Számomra mindez természetes volt, nem teher, nem ment sem a házimunka, sem a kislányommal, sem az este későn hazaérkező férjemmel együtt töltött aktív időszak rovására sem. Sokan furcsán néztek ránk, amikor Zsófi 6 hetesen részt vett a Figamu-kongresszuson, mára neki ez a közeg már magától értetődő, otthon érzi magát a kollégák között. Nekem ez így volt természetes, hiszen édesanyám, édesapám is orvos, testvéremmel mi ebben a szellemben nőttünk fel, evidens volt, hogy a szenteste nem mindig december 24-re esett, utolsó gyermekek voltunk az óvodában.
Ennek ellenére teljes, boldog gyermekkorunk volt, egyetlen olyan emlékem sincs gyerekkoromból, hogy „hátrányos helyzetűek” lettünk volna szüleim orvosi terhei miatt. Kislányom 6 hónapos kora után mindkettőnknek szüksége volt arra, hogy néhány órát aktívan is a betegekkel foglalkozzam. Nekünk ez kellett ahhoz, hogy az otthon együtt töltött órákat sokkal intenzívebben éljük meg. Fontos, hogy megtaláljuk azt a bölcsődei, óvodai közösséget, ahol a napi 6−8 órás kórházi munka alatt örömmel hagyjuk ott a gyermekünket. Szerencsés vagyok, a lakóhelyünktől távol, de a kórház közvetlen közelében remek intézményeket találtunk. Mivel kb. 25 km-re lakunk a kórháztól, a reggel 30−60 perces utazás alatti együttlét, beszélgetés, éneklés mindkettőnk számára biztosítékot jelent, hogy utána Zsófi boldog napot töltsön az oviban, és eddig csak a munkára koncentrálhassak. Szülői értekezleten mindig „kakukktojásnak” érzem magam, egyetlen szülőnek sem jelent gondot, ha 2 nappal korábban jelentik be a farsang időpontját vagy épp az anyák napi ünnepséget, nem beszélve a nevelés nélküli munkanapokról, szünidei bezárásokról. Egy orvos férjjel és orvos nagyszülőkkel ez komoly logisztikai szervezést jelent számunkra, de ilyen esetekben is mindig megoldottuk, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül részt vehessünk az óvodai ünnepeken és a betegellátás sem szenvedett kárt. Szerencsés vagyok, sokszor épp férfi főnökeim segítettek ki a kritikus időpontokban.
Érzelgősnek hangozhat, de a mindennapi munkahelyi kihívások, sikerélmények számomra nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a délutánt, estét aktívan, boldogan tölthessük együtt a családdal. Elvétve természetesen van bűntudatunk, hogy talán mégsem töltöttünk elég időt egymással. Nem szabad, hogy nyűg legyen a munka, elvem, hogy a kórházban töltött időt jókedvűen, betegekre, kollégákra koncentrálva töltsük el. Ebben a szellemben mindennap ér minket olyan sikerélmény, ami feledteti a szellemi és sokszor fizikai kimerültségünket is.
A mindennapi munkában, sem mint „anya”, sem mint nő kiváltságot, kedvezményt nem kaptam, de sosem vártam el. A munka az munkaidő, az ügyelet az ügyelet. Az ügyeleti napok, behívások száma megegyezik férfi kollégáiméval. Központilag nem alkalmazkodik a munkánk semmilyen családmodellhez, ezt mindenkinek saját magának kell kiharcolnia, kialakítania, ez nyilván nincs jól. A nők és a férfiak máshogy állnak vezetői és kollegiális feladataikhoz, a nők jobban odafigyelnek az orvoskollégák, nővérek, szakdolgozók problémáira, megértőbbek, empatikusabbak. Hiszek abban, hogy ha a beosztottak, kollégák érzik részemről ezt a figyelmet, lelkesedést, akkor munkájuk odaadóbb, pontosabb, precízebb lesz. Ez az empátiás készség, azt hiszem, bennem az anyaság óta fokozódott, és igyekszem megőrizni.
Az Egyenlőség & Diverzitás Munkacsoport tagjaként is tevékenykedő Carolina Ciacci 9 – munka és a magánélet közötti egyensúlyt elősegítő – tanácsát az alábbi gondolatokkal egészíteném ki:
- Találj megnyugtató helyet gyermeked számára, legyen az bölcsőde, óvoda, iskola!
- Ne legyen bűntudatod napközben, hogy a gyermekedet „bedobtad” óvodába, bölcsődébe, úgy nem tudsz a munkára koncentrálni!
- Jelezd az óvodában, ha baj van, természetesen a gyermek az első, de a szervezett programokat jó előre jelezzék, mert egy óvodai program nem jelent automatikus felmentést a kórházi teendők alól!
- Tölts reggel minimum 30 vidám percet a gyermekeddel, ami nem kiabálással, sürgetéssel telik, hogy mindkettőtöknek vidám, felszabadult napja legyen!
- Fogadd el, hogy nem a pénzért ügyelsz, hisz az elmegy a bébiszitterre!
- A kórházi ruha levetésével hagyd a problémákat a kórházban!
- Légy megértő, nyitott a kollégáiddal, visszakapod a segítséget!
- Amíg ügyelsz, szervezz a gyermekednek előre „extra” programot vagy főzz meglepetést, hogy sose érezze magát hátrányos helyzetűnek!
- Megérdemled, hogy bűntudat nélkül elmenj kongresszusokra és aktívan együtt lehess kollégákkal!
Dr. Schäfer Eszter, belgyógyász, gasztroenterológus, Honvédkórház, Gasztroenterológiai Osztály
Az idő mértéke és minősége
A munka és a magánélet közötti egyensúlyról az élet egésze szempontjából érdemes beszélni, ugyanis az egyes életszakaszokban legtöbbször egyik vagy másik dominál. Nem tudom, hogy van-e bárki, aki tudja, hogy ebből a szempontból miként lehet a tökéleteshez leginkább közelítő állapotot elérni. A legtöbb ember az inszufficiencia érzésével él: elégedetlen azzal, amit otthon nyújt és azzal is, amit munkája során elért. Gyakran hisszük, nem vagyunk elég jó anyák, feleségek, nem tudunk elegendő szakirodalmat olvasni, késünk a publikáció leadásával…
A pályámra és a magánéletemre visszatekintve én nem vagyok elégedetlen, ma már tudom, hogy a szeretteinkkel eltöltött idő minősége sokkal fontosabb, mint annak mennyisége – ezt az elméletem a gyerekeim is megerősítették számomra. Valószínűleg írhattam volna több szakirodalmi cikket, ha a mindennapi betegellátás nem ró hatalmas terhet rám, akkor viszont a gyógyítás során felgyülemlett tapasztalatom lenne kevesebb.
Akkor nem érez az ember „egyensúlyzavart”, ha elfogadja a lehetőségeit, elégedett az eredményeivel, ha nem fut versenyt sem a kollégákkal, sem más édesanyákkal vagy feleségekkel.
Elítélem a férfiak és nők megkülönböztetését, nem hiszem, bármelyik nem alkalmasabb lenne egyik vagy másik pozícióra. Kétségtelen tény, hogy jelenleg a vezetők körében kevesebb a nő, mint a férfi. Tudomásul kell venni azt a tényt, hogy a nők közül kevesebben vállalják a vezető beosztással járó pluszterhelést – legalábbis egyelőre. Valójában nem az számít, hogy a vezetők között milyen a férfiak és a nők aránya, a fontos az lenne, hogy az adott feladat elvégzésére az kapjon lehetőséget, aki készségei és képességei alapján arra méltó. Legalább olyan hiba bárkit „felemelni” az arányok javítása okán, mint bárkit háttérbe szorítani csak azért, mert nő.
Dr. Vitális Zsuzsa, belgyógyász, gasztroenterológus, egyetemi adjunktus, PhD, Debreceni Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinika
Egy orvos házaspár
Körképünk készítésekor megkérdeztük az MGT elnökének, Molnár Tamás professzor úrnak a feleségét is, kíváncsiak voltunk arra, hogy egy ismert és elismert szaktekintély párja, dr. Marik Anikó miként éli meg, hogyan küzd meg a férje hivatásából adódó nehézségekkel.
„Egy orvos házaspárnak kiemelt figyelmet kell fordítania arra, hogy a munka és a magánélet egyensúlya ne boruljon fel. Mindketten igyekszünk mindent megtenni ezért, közösen, egymást segítve, a feladatokat megosztva fáradozunk ezen. Bizonyíték erre férjem karrierje, betegeink tisztelete, megbecsülése, gyermekeink szeretete.
Gyermekorvosként egyszerre igyekszem megfelelni férjemnek, gyermekeimnek, hivatásomnak. Mindennap számtalan kihívással szembesülünk: a reggeli rohanás, a munkában való helytállás, a hivatásomból adódó állandó éjszakai készenlét és mindezzel párhuzamosan a gyermekeink nevelése – különféle szituációk, melyek egyenként is jelentős energiákat emésztenek fel.
Számunkra mindig a beteg ember a legfontosabb, tudásunk legjavát adva igyekszünk mindent megtenni értük, sokszor a családi életünk háttérbe szorításával, szabadidőnk terhére. A betegek szeretete, elismerése a legjobb visszajelzése annak, hogy ezt a hivatást csak felelősségteljesen, a szakma iránti elkötelezettséggel szabad végezni.”
Dr. Marik Anikó, gyermekorvos
