– Gyakorló osztályvezetőként mit tanácsol munkatársainak, honnan, hogyan tájékozódjanak, ha „képben szeretnének lenni” és alkalmazni is szeretnék tudomány kínálta legfrissebb információkat a napi terápiás gyakorlatuk során?

– Szívesen mondanám, hogy elég csak nyomon követni a hazai irányelveket, ám valami félrecsúszott, nem tudom, mi történik, de az tény, hogy van olyan kidolgozott protokoll, amelyik három éve arra vár, hogy végleges formát öltsön. Ahhoz képest, hogy a gasztroenterológus szakma jelentős energiákat fordít arra, hogy a nemzetközi szakirodalomban rendelkezésre álló tudományos információk alapján naprakész terápiás protokollokat adjon a hazai gyógyítók kezébe elég kevés a hatályos irányelv.

A Pubmed adatbázisban jelenleg több mint 34 millió orvosi szakcikk található. Az adatbázis folyamatosan frissül – egyszerűen ezt lehetetlen napi szinten követni, ezért én a szakmai információk rendszerezéséhez, frissítéséhez gyakran és sokat járok nemzetközi és hazai tudományos konferenciákra. Egy-egy előadásra készülve összegzem a legfrissebb kutatási eredményekből és nemzetközi protokollokból levonható következtetéseket. Osztályvezetőként a kollégáimat is erre buzdítom, emellett törekszem arra is, hogy a megszerzett tudást, információt átadjam munkatársaimnak! Saját személyes példamutatásommal igyekszem motiválni őket.

Az általam menedzselt, felügyelt 150 aktív ágyas Belgyógyászati Mátrix egység dolgozóinak a folyamatos szakmai továbbképzése óriási energiákat emészt fel, nálunk ezért a különféle szakterületek profilvezetői felelnek. Én közvetlen egy 30 aktív ágyas gasztroenterológiai részlegért vagyok felelős, a 12 orvos közül hatnak van két szakvizsgája, reményeim szerint 2-3 éven belül valamennyi munkatársam rendelkezik majd belgyógyászati és gasztroenterológiai szakvizsgával.

– A napi munka mellett mennyi ideje marad a tudományra?

– Munkaidőben semennyi, esténként és a hétvégenként készülök!

– Megéri a szabadidejét erre áldozni?

– Engem ez éltet, csak így tudom nyugodt szívvel elengedni a tanítványaimat szakvizsgázni, ezt nem is lehet másképp csinálni! A szegedi egyetemistáknak van egy Facebook-csoportja, melyben a tagok arról „beszélgetnek”, hova érdemes gyakorlatra menni, hová érdemes rezidensi helyre pályázni. Békéscsaba az első helyen szerepel – ez nagyon-nagyon hízelgő, a bejegyzések arról tanúskodnak, hogy nem hiába fektetünk sok energiát az utánpótlásnevelésbe!

– Az elmúlt időszakban hány szakorvost indított el a pályáján?

– Biztos, hogy több mint tízet, 18 éve lettem vezető, és majdnem a nulláról kezdtem, anno gyakorlatilag ketten maradtunk az akkori osztályon. A közel két évtized alatt mindösszesen három orvos ment el tőlünk, valamennyien családi okok miatt. Nem nagy a fluktuáció, erre nagyon büszke is vagyok!

– Mi a legnagyobb nehézség ma a szakorvosképzésben?

– A legszűkebb keresztmetszet, hogy bizonyos osztályoknak nincs meg a helyi akkreditációja és nincs elegendő szakorvos a minimumfelételek biztosításához. Az egyetemek részéről felállított követelmények olyan szigorúak, hogy azt egy 30-35 éves ember, akinek már családja, gyereke van, nem tudja/akarja teljesíteni! Annak ellenére, hogy az utóbbi esztendőkben nagymértékben nőtt Magyarországon a munkavállalói mobilitás az egészségügy működtetésében a családok röghöz kötöttsége mégis jelentős probléma. Sok helyen a fejlődés gátja az adott vezető (értsd közvetlen részleg/profil/osztályvezetők) személyisége, márpedig ez ma az egyik legjelentősebb faktor a fiatalok megtartásában. Míg a mi korosztályunkat még az elhivatottság és a hivatástudat vezérelte, a mai generáció a lehetőségek feltérképezése mentén élik a mindennapjaikat, ha egy adott helyen nem találják meg a számításukat és nem érzik jól magukat, akkor bizony lépnek. Talán az erősségeim közé tartozik az is, hogy én ezt ideje korán felismertem és igyekszem minden lehetőséget megragadni, hogy a mentoráltjaimat átlagon felüli lehetőségekhez juttassam. Bíztatom őket, utazzanak, segítek szponzort találni a hazai és nemzetközi konferenciákhoz – minden, a szakmai fejlődésüket támogató alkalmat igyekszem használni. Ami jó nekik, az jó nekünk!

– Az orvosszakmai társaságok közül az MGT Endoszkópos Szekciójának vezetősége által elő-és elkészített, az endoszkópos oktatás színvonalának javítását célzó projekt kiemelkedő! Ahelyett, hogy várnák, hogy valaki tegyen valamit a szakmáért, egy alaposan átgondolt cselekvési tervvel léptek a színre! Mi a lényege a javaslatuknak?

– Az Endoszkópos Szekció legutóbbi konferenciáján Czakó László professzor vetette fel, hogy az országban elérhető szimulátorokat elérhetővé kellene tenni valamennyi rezidens számára. Jelenleg négy gép működik, Békéscsabán, Szegeden, Székesfehérváron és Pécsett egy-egy. Ezek a gasztroszkópia, kolonoszkópia, ERCP és EUH vizsgálatok szimulációjára gyakorlására alkalmasak. Én örömmel csatlakozom a kezdeményezéshez, szívesen ajánlom tudásom és eszközünket, várom az érdeklődők jelentkezését. A szimulátorok nagyban segíthetik a kezdő lépések elsajátításában a rezidenseket, begyakorolhatnak olyan beavatkozásokat, melyek segítségével betegen már nagyobb biztonsággal tudnak majd a való életben dolgozni. De akár a hallgatóknak is hasznos lehet, hisz így kipróbálhatják van-e érzékük ehhez a szakmához.

A szakképzés másik fontos pillére a gyakorlati helyek lehetőségei. Mivel nálunk nagyon sok a beteg, így a beosztottjaim sok száz vizsgálat tapasztalatával mennek szakvizsgára, így az oktatásban is nagy gyakorlattal rendelkezem – elkötelezett vagyok, hiszem és vallom, megtérül az az oktatásba fektetett energia. Ezt célozza a javaslat másik lába, mely a nemzetközi trendeknek megfelelően az endoszkópia képzési folyamatába a kompetencia alapú oktatás bevezetését javasolja. Az endoszkópos kompetencia mérésére alkalmas hivatalos értékelési eszköz (Direct Observation of Procedural Skills = DOPS) hasznos a szakképzés során mind a tanulási folyamatba integrálva mind a készségek ellenőrzésekor a gyakorlati képzőhelyen, az endoszkópos centrumban eltöltött gyakorlati oktatáskor és opcionálisan a gyakorlati vizsgáztatásban is. A cél az, hogy a DOPS-t mindkét oldal megtanulja használni, és amennyiben a kezdeti tapasztalatok pozitívak a tanulás és a számonkérés is ezzel a módszerrel történjen. Későbbiekben megfontolandó, hogy a gyakorlati vizsga teljesítésének feltétele legyen, hogy a jelölt valamennyi mutató vonatkozásában önálló munkavégzésre alkalmas és képes legyen.

A kompetencia alapú oktatás elvárásai

Az MGT Endoszkópos Szekciójának levele az endoszkópos oktatás színvonalának javítása érdekében. (kattintson!)

A kompetencia alapú oktatáshoz szükséges dokumentumok:

Az oktatáshoz javasolt hivatalos értékelési eszközök: 1. gasztroszkópia (kattintson!)  2. kolonoszkópia (kattintson!)

A vizsgáztatáshoz javasolt hivatalos értékelési eszközök 1. gasztroszkópia  (kattintson!)  2. kolonoszkópia (kattintson!)

– Mit gondol, hogy ezt hány képzőhelyen alkalmazzák majd ezt az önkéntes vállaláson alapuló módszertant? Lehet és szabad ezt az elvárást szakmai hiúságra alapozni?

– Ez nagy kérdés, ha reális akarok lenne az utóbbi kérdésére a válaszom nem. Azt, hogy hány helyen tesznek ebbe plusz energiát nem tudom, én biztos, hogy használni és alkalmazni fogom ezt a módszertant, az első értékelésen már túl vagyok. Nem biztos, hogy mindig csak és kizárólag az osztályvezető elkötelezettségén múlik a változtatás. Sokszor a szakmai igényesség iránti vágyat felülírják a napi nehézségek, a  gasztroenterológiát erősen sújtó munkaerő-hiány erős korlátokat szab. De én állok elébe, örülnék, ha magunk ereje mentén elindulhatna a képzés színvonalának emelése, mert ez a szisztéma nagyon hasznos lenne. Minden kollégámat arra bíztatok, most itt a lehetőség, vágjon, vágjunk bele!  Remélem, ha egy pár hónap, esetleg év múlva beszélünk, akkor azt tudom mondani: elindultunk! Én adom a tudásom, várom a skill-laborba jelentkező fiatalokat!

– Mennyire elégedett a pályájával, jól érzem, hogy most a csúcson van? Esetleg nem fontolgat egy egyetemi karriert?

– A kérdése nem alaptalan, jól érzi, valóban mindig volt bennem az egyetem felé egy erős kötődés. Orvostanhallgatóként a tudományos diákkör tagja voltam, kutattam, előadásokat tartottam. Úgy volt, hogy maradok Szegeden az egyetemen, és ott fogok dolgozni. De a férjem sebész akart lenni, muszáj volt költözni, Gyulán kezdtünk el dolgozni, utána Békéscsabán folytattuk. A szakmám gyakorlása mellett egy megyei kórházban dolgozva ez a maximum, amit elérhettem. Korábban felkértek arra, legyek a kórház orvosigazgatója, de az a pozíció összeegyeztethetetlen a betegellátással – ez túl nagy ár lett volna. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem azt, hogy két évvel ezelőtt felkértek arra, hogy a gasztroenterológiai szakvizsga bizottságban vizsgáztató legyek. Büszke vagyok rá, hogy sikerült egy szakmailag erős, pozitív hozzáállású, nagyon színes, stabil, lelkes fiatal osztályt „kinevelnem”, és épp tegnap értesültem arról, hogy Szentgyörgyi Albert orvos-díjra jelölt egy páciens. Valószínűleg nem mutattam rossz példát az életemmel, hisz mindkét gyermekem orvos, a lányom gasztroenterológus, a fiam fogorvostanhallgató.

Van egy gyönyörű kislány unokám, nagyon nagy áldás, alig várom, hogy találkozzam vele. Szeretek tanítani, élvezem a munkám. Manapság gyakran „hálátlannak” szokták nevezni ezt a korosztályt, holott a hallgatók ma is lelelkesen érkeznek hozzánk, arra kell vigyáznunk, hogy ne öljük ki belőlük a kíváncsiságot és azt az odaadást, ami még egyetemistaként bennük van! Vigyük tovább, segítsük őket ezen az úton! Nyilván a saját szakterületem esetében jól ismerem a saját korosztályom tagjait, látom a saját intézetükben is azt, hogy rengeteg múlik rajtunk. Sajnos azt is hozzá kell tennem, hogy az intézmények felsővezetőinek is komoly szerepük van abban, hogy sok helyütt nem sikerül egy összetartó, megtartó közösséget építeni! Gyakran elnézőek azokkal, akik alkalmatlanok a vezetésre, hagyják lerombolni az osztályokat, azután pedig humánerőforrás-hiánnyal küszködve a túlélésre játszanak. Reagálni kellene a vészjelzésekre, nem leépíteni, építkezni kellene! Nekem az elkövetkező 7-8 évben az a feladatom, hogy kineveljem az utódomat, amint készen áll a feladatra én biztos, hátrébb lépek. Nem tervezem, hogy teljesen visszavonulok, de több időt szeretnék szánni magamra, a családomra és a rózsáimra…